Légörvénybe került két Hongkongba tartó járat is

Légörvénybe került két Hongkongba tartó járat is

Legkevesebb huszonhatan megsebesültek, amikor két repülőgép landolás előtt légörvénybe került péntek reggel a hongkongi repülőtér közelében. A Thai Airways nevű légitársaság közölte, hogy 20 személy megsebesült, amikor az 500 utast, két pilótát és a 24 tagú személyzetet szállító Airbus A380-as típusú repülőgép légörvénybe került.

Kenny Kung, a vállalat kereskedelmi vezetője elmondta, hogy néhányan a személyzet tagjai és az utasok közül is könnyebben megsérültek a Bangkokból Hongkongba tartó járaton, akiket a dél-kínai város három kórházába vittek. A legsúlyosabb sérülés egy utaskísérő hölgyet ért, aki elesett és kulcscsonttörést szenvedett. A többiek zúzódásokkal megúszták a balesetet - tette hozzá a thaiföldi légitársaság.

Egy másik géppel is hasonló eset történt. Három-három utas és utaskísérő szintén megsebesült, amikor a thaiföldi Phuket szigetéről Hongkongba tartó járat a repülőtér közelében ugyancsak légörvénybe került - közölte a Hong Kong Airlines képviselője. Hozzátette, hogy a 110 utast szállító repülőgép biztonságban földet ért, és a hat személy már el is hagyta a kórházat.

Hongkongban jelenleg rendkívül változékony időjárási viszonyok tapasztalhatóak, ugyanis a környéken halad át a Kong-rey nevű trópusi vihar.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek