Éjszaka csobbanás, nappal programözön Sárváron

Mini-diszkó és gyermektáncház, éjszakai fürdőzés és élő koncertek. A Sárvári Gyógyfürdőben akkor sem fogunk unatkozni, ha esik az eső, vagy ha csak épp nem a medencékben áztatnánk magunkat.

Szeszélyes a nyár ideáig és úgy tűnik az is marad. Így aztán nem árt olyan helyet választani a családi nyaraláshoz, ahol akkor sem ér minket meglepetés, ha a tikkasztó melegben nem szívesen mozdulnánk el a víz mellől, de akkor sem a vízparti lángosos palatetője alatti barkóbázás marad az egyetlen családi program, ha tizenöt fokban szakadna az eső.

Ebből a szempontból is a Sárvári Gyógyfürdő remek ötletnek tűnik egy családi vakációhoz, hiszen jó idő esetén nem is kérdés, hogy az élménymedencétől a gyermek csúszdáig a fürdő strandján, egész nap jól eljátszanak majd a gyerekek, miközben a felnőttek egyszerűen süttethetik a hasukat a napozóteraszon, vagy nagyokat úszhatnak a kültéri medencében. Mi történik azonban, ha beütne a rossz idő? Természetesen a fürdő belső terében található, különböző korosztályoknak kialakított medencékben és óriási jakuzziban folytatódik a nyaralás. A több személyesre szélesen kialakított családi, és az épület belsejében is tekergő óriáscsúszdán lecsúszva is gyorsan repül majd az idő.

 

Az Alma együttes mindig nagy sikert arat a fürdőző gyerekek körében.
Galéria: sárvár gyógyfürdő
Fotó: sárvári gyógyfürdő

Ha a fizikai aktivitást kedveljük, számtalan fitness program közül választhatunk: aquagimnasztika órán ugrálhatunk vagy aquabike-okkal tekerhetünk a víz alatt, melyekkel igazi kuriózumként a Sárvári Gyógyfürdő csupán harmadmagával rendelkezik az országban. Esetleg zenés gyalogláson vehetünk részt a víz alatt, vagy el is lazulhatunk a medencében a víz felszínén lebegve, miközben terapeuták segítenek az egész éves stresszben igénybevett izmaink ellazulásában.

 

Kimerészkednénk a szárazföldre?

 

Ez esetben látogassuk meg a fürdő közvetlen szomszédságában fekvő kalandparkot, ahol gyermekpályáktól a legvagányabb, felnőttek bátorságát is próbára tevő akadályokig választhatunk a kínálatból. Ha pedig a gyerekeket egy időre inkább kihagynánk a programokból, de nem szívesen távolodnánk el tőlük, felmászhatunk a fürdő nyolc méter magas mászó falára, esetleg kihívhatjuk egymást egy bowling párbajra az amfiteátrumszerűen szétterülő épület kupolája alatt. A gyerekek így a közelünkben, mégis külön szórakozhatnak, és nyugodtan a játszósarok óvónőire bízhatjuk őket.

A nyári szünidő alatt a Játszóházban gyermekfelügyeletet délelőtt tíz és délután három óra között biztosít a fürdő, jó idő esetén pedig délután három órától a strandon várják a gyerekeket a kalózhajó melletti Játszókertben. Itt ügyességi játékok, zenés gyermekelőadások, mini-diszkó és sok-sok meglepetés várja a legkisebbeket – ígéri a fürdő honlapja.

 

Az éjszakai fürdőzések igazi sárvári kuriózumnak számítanak.
Galéria: sárvár gyógyfürdő
Fotó: sárvári gyógyfürdő

 

Megfáradt szülők mentsvára

 

A családi nyaralás örök problémája az együtt mégis külön feloldhatatlan dilemmája. Erre remek megoldást nyújtanak a gyógyfürdő táborai. A felnőttek akár egész napos csavargásra is indulhatnak a környéken, vagy megnézhetik a város nevezetességeit, míg a gyerekek a különböző tematikájú napközis táborokban reggel 7.45-től 16.30-ig jó társaságban, változatos programokkal tölthetik el az időt.

A Kalóztáborban kalózsziget építés, kincskeresés, „creativity" várja őket, valamint a hét folyamán egyszer a fürdő szomszédságában található erdei drótkötélpályát próbálhatják ki. A Gézengúz táborban a 8–12 éveseket a kalandparkban és a fürdőben több kihívás is várja. A hét folyamán kétszer tehetik próbára bátorságukat és erejüket a kötélpályákon, kipróbálhatják az íjászatot és airsoft lövészetet, a vízi buborékot, vagy a fa- és falmászást.

Az úszótáborban minden délelőtt és délután szakképzett oktatók irányításával úszásoktatásban vehetnek részt a gyerekek, ahol változatos szabadidős programokkal teszik tartalmassá a tábori napokat: tornával, kézműveskedéssel, sportfoglalkozásokkal, vidám fürdőzéssel és kalandparkozással.

A bentlakásos táborok július közepétől és augusztus elejétől indulnak, 12 és 14 éves kor között ajánlottak. A Story Camp nevet viselő sátortáborban nemcsak kötélpályázás, fürdőzés, animációs programok, bátorság próba, kalandtúra a Ság-hegyre, túlélési technikák, íjászat, airsoft lövészet, famászás, falmászás, tábortűz, sütögetés és grillezés foglaltatik benne, hanem minden napra jut egy rövid sztori is, mely az aznapi programok tematikáját meghatározza Indiana John kincskeresésétől a Jégkorszak kalandjaiig.

 

Vár a sárvári parti party!

 

A kicsiknek persze nemcsak a táborokban van lehetőségük arra, hogy változatos animációs programokon vegyenek részt. Egész nyáron, a fürdő strandján bohócoktól a mini-diszkóig, gyermekkoncertektől a játszóházig számtalan lehetőség adódik, hogy a medencéből kimászva se teljen unalmasan a nap. A nyár folyamán a gyerekeket ugráló vár és bábszínház is várja, a felnőtteket pedig koncertek, éjszakai fürdőzések, valamint olyan programok, amikhez ki sem kell tenni a lábukat a fürdő területéről. Annál is inkább, mivel a városi programok ideiglenesen beköltöznek a fürdő területére is. A Nádasdy Fesztivál keretén belül éjszakai fürdőzésre is sor kerül, míg a fúvószenei fesztivál egyes produkciói szintén láthatók majd a fürdő strandján.

 

Lajsz-koktélshow éjszakai fürdőzéssel.
Galéria: sárvár gyógyfürdő
Fotó: sárvári gyógyfürdő

Az idősebbek táncolhatnak Tibi bácsi retro diszkóján, de élő koncerteken is szórakozhatnak: július 26-án az Irigy Hónaljmirigy, augusztus 23-án Csepregi Éva fog fellépni. A buli hangulatot fokozza az éjszakai fürdőzés élménye, ahol a romantikusan kivilágított medencék körül, vagy a vízben ropva még azon sem kell aggódni, hogy megizzadunk-e a nagy mulatozásban. A latin ritmusok szerelmesei élő conga show-n is részt vehetnek, de lesz délutáni gitárkoncert is, sőt a gyerekek sem maradnak élőzene nélkül: fellép a Kolompos, akik mindig garantálják a vidám táncházi hangulatot és az Alma együttes, melynek sárvári videoklipjét meg is lehet tekinteni a honlapon.

 

A Nádasdy Vár minden héten más arcát mutatja

 

Ahogy már a múltkor is írtunk róla, a Nádasdy vár megtekintése kötelező program, ha az ember Sárváron jár. Az egész nyáron este nyolcig nyitva tartó múzeumban animátorok várják a gyerekeket rendhagyó történelem órákkal, vetélkedőkel és gyerekvezetésekkel, a felnőttek pedig éjszakai denevértúrán vehetnek részt, melyen éjfélkor pezsgővel koccinthatnak a díszteremben. Így a vár megtekintése az egész nyár folyamán már eleve épp elég izgalmas programot tartogat minden odalátogatónak.

Július harmadik hétvégéjén azonban különösen érdemes lesz ellátogatni a Nádasdyak egykori lakhelyére. A július 19. és 21. között megrendezésre kerülő Nádasdy Történelmi Fesztivál a 420 éve kirobbant tizenöt éves háború korszakát idézi fel Sárváron. Ahogy az elmúlt évek során, a Fesztivál idén ötödik alkalommal is kiemelt hangsúlyt fordít a katonai hagyományőrzésre, azonban most rendhagyó módon, interaktív formában. A szemben álló felek soraiban felvonul a kor haditechnikája: muskéták, seregbontó-, és tábori ágyúk, valamint a lovas, és a gyalogos harcmodor képviselői. A vállalkozó kedvűek pedig minden felszerelést kipróbálhatnak, kézbe foghatnak: lőhetnek ágyúval, muskétával, kovás és kanócos fegyverekkel, felölthetik a korabeli oszmán és a magyar vitézek felszerelését, páncélzatát.

A koncertekben, bemutatókban gazdag program részletei a rendezvény honlapján találhatók, ahol kiemelik, a fesztiválon a hadi készülődés mellett a konyhacselédek szorgos előkészületeinek is tanúi lehetünk: „Borban és pecsenyében nem lesz hiány, hisz' a hadra szólítottakat etetni is kell. Kézműves termékek, enni és innivalók marasztalják a mezőváros népét: lepények, kenyerek, sültek és pecsenyék várnak minden kilátogatót."

Aki egy kellemes nyári estén szívesen menne színházba, a várudvaron felállított színpadon egész nyáron színvonalas programok várják. Elsőként, június 30-án a Love Storyval indul a szezon Pintér Tibor főszereplésével. Aki szereti a fúvószenét, július 5-én és 6-án a zenekari verseny mellett 14. alkalommal élvezheti az együttesek szórakoztató fesztiválműsorát a Nádasdy-vár udvarán, a Főtéren, illetve a fürdőben.

Július 12-én és 13-án egy „mini-fesztiválra" is sor kerül a várudvaron. A szervezők olyan együtteseket hívtak meg a ska zenekaroktól a funky-n át a reggae-ig, akik szerintük értéket képviselnek, mégsem elég ismertek ahhoz, hogy a legnagyobb fesztiválokra meghívást kapjanak.

Augusztus 8. és 12. között a motorcsodáké és a dübörgő rockzenéé a Nádasdy-vár udvara. Két napon át motorosok veszik birtokba a várost, akik felvonulással, utcai bemutatókkal és a hazai rockzenei élet élvonalába tartozó zenekarokkal, például a Lord és a Tankcsapda koncertjeivel szórakoztatják a város lakosságát és a Sárváron tartózkodó turistákat. Augusztus 16-ától 20-ig pedig nemzetközi folklórnapok színes forgataga uralja majd a várost.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek