Kényszerleszállás a Heathrow-n

    Kényszerleszállás a Heathrow-n

    "A Heathrow reptér megerősítette, hogy mindkét futópályáját lezárták műszaki hiba miatt" – adta hírül május 24-én délelőtt a BBC News. A hírek szerint fekete füstöt láttak szivárogni a British Airways Airbus A319-esének hajtóművéből, ezért a gép kényszerleszállást hajtott végre a reptéren. A BA762 járatszámú repülőgép Londonból Oslóba repült volna, azonban nem sokkal a felszállás után technikai hibát észleltek, és visszafordult a Heathrow-ra.

    A BBC News egy szemtanút is megszólaltatott, aki London belvárosából látta az esetet. "A lángokat egyértelműen látni lehetett – felnéztem az égre, és egy kigyulladt repülőgépet láttam. Nem csupám a hajtómű lángolt, de a szárnyra is átterjedt a tűz. Az első gondolatom az volt, hogy az egész fel fog robbanni" – mondta el a 33 éves Rob Brownell.

    Dugót okozott az égen a Heathrow kieséseThe Galway Advertiser / Facebook

     A gépen utazó 75 utast, és az őket kiszolgáló alkalmazottakat biztonságosan evakuálták a gépről vészcsúszdák segítségével helyi idő szerint 9 órakor. A mentőszolgálat munkatársai szerint három embert kellett ellátni kisebb sérülések miatt.

    Mark Searle, a brit pilótákat tömörítő egyesület elnöke az esetről elmondta, hogy a gépen szolgáló pilóták professzionálisan viselkedtek. Idő közben a délit követően az északi futópályát is megnyitották, így a reptér teljes gőzzel üzemel.

    A problémás AirbusSteve Parsons / MTI

     A reptér közölte, 23 gépet kellett az esemény miatt máshová irányítani. A Budapest Airport Facebook oldalán arra kérte az utasokat, hogy British Airways honlapján tájékozódjanak járatukról. Egyébként a bud.hu szerint késtek a Budapestről London Lutonra tartó gépek is, feltehetőleg a többi reptér forgalmára is ez az esemény hatott ki.

    A British Airways közleményben tudatta, hogy teljes átvizsgálás alá vetik a problémát okozó Airbus A319-est. Az MTI nem hivatalos értesülései szerint a gép egyik hajtóműve közvetlenül a felszállás után kigyulladt, és a másik is megrongálódott, feltehetően azért, mert a gép madárrajjal ütközött.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!