Júniusban már nagygépeket is fogadhat a péri repülőtér

Júniusban már nagygépeket is fogadhat a péri repülőtér

Júniusban már működhet a meghosszabbított kifutópályával és elektronikus leszállástámogató rendszerrel felszerelt péri repülőtér - mondta a projektet bemutató hétfői sajtótájékoztatón a légikikötőt működtető társaság legnagyobb tulajdonosa, az Audi Motor Hungaria Kft. ügyvezetésének elnöke, Thomas Faustmann. A fejlesztések után Boeing-737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják majd a repülőteret. Az építkezések miatt a repülőtér - feltehetően májusban - néhány hétre leáll majd.

Thomas Faustmann az MTI érdeklődésére elmondta: a beruházás 6,6 millió eurós költségéből 4,9 milliót áll cég, amely az Audi-konszern harmadik legnagyobb gyárát működteti. Hozzátette: mivel globális piacra, nemzetközi szakembergárdával fejlesztik termékeiket, elengedhetetlen a számukra, hogy minél jobban kihasználhassák munkatársaik idejét, és biztonságosan szállítsák őket; ebben fontos szerep jut a légikikötőnek.

Emlékeztetett arra, hogy hetenként csaknem húsz járatuk használja a péri repteret, és az utasforgalom zömét is az Audi-telephelyek között utazó munkatársak adják. A járműgyár több mint egy évtizede a légikikötő stratégiai partnere. Az általuk generált utasforgalom tavalyelőtt megduplázódott, 2012-ben pedig a háromnegyedével nőtt.

Borkai Zsolt (Fidesz) győri polgármester jelezte, azt várják a beruházástól, hogy "a győriek számára kinyílik a világ", hiszen a mostani fejlesztés utánra egy másik fázist is terveznek. Ennek célja az lesz, hogy "komolyabb utasforgalomra" is alkalmassá tegyék a repteret. "Ami jó az Audinak, az jó Magyarországnak" - fogalmazott az eseményen Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki arra emlékeztetett: akárcsak most, az utóbbi húsz évben is az volt a felek együttműködésének titka, hogy minden résztvevő jól járt vele.

Utalt arra: azzal, hogy az állam megvásárolja Pér részesedését a repteret üzemeltető Győr-Pér Airport Kft.-ben, a megyei részesedés átvételével szerzett tulajdoni hányada 12 százalékra emelkedik. Arra a kérdésre, hogy más regionális repterekben is tervez-e tulajdonrészt szerezni az állam, Szijjártó Péter úgy nyilatkozott: "nincsen olyan általános tervünk,hogy regionális repterekben növeljük a résesedésünket", ha felmerül ilyen helyzet, egyenként értékelik, érdemes-e beszállni vagy tulajdonrészt növelni. A közlekedésfejlesztési programokban "szerep jut" majd a regionális reptereknek - közölte az államtitkár az MTI azon kérdésére válaszolva, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban juthatnak-e közösségi forrásokhoz ezek a légikikötők.

A korábbi tájékoztatás szerint a péri repülőtéren a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építenek. A gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítik, új leszállórendszert építenek, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kap a légikikötő.

Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió euró, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró. A kiszolgálólétesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet. A fejlesztést követően Boeing 737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják a légikikötőt, amely további fejlesztéseket követően diszkont légitársaságok úti céljává is válhat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek