Százezren keresték fel a Tisza-tavi Ökocentrumot a megnyitó óta

Százezren keresték fel a Tisza-tavi Ökocentrumot a megnyitó óta

Idén április 28-án nyílt meg a Tisza-tavi Ökocentrum. Az azóta eltelt alig több mint három hónap alatt kiemelt érdeklődés övezte, olyannyira hogy augusztus 17-én már a százezredik látogatót fogadták. A jeles alkalmat egy kis ünnepséggel tették emlékezetessé: Bornemisza János polgármester és Kiss János, a Tisza-tavi Ökocentrum ügyvezetője köszöntötte a százezredikként jegyet vásárló egri családot, akiknek örökös belépővel és egy programokkal, ellátással kiegészített poroszlói hosszú hétvégével is kedveskedtek az oklevél mellett – írja a Turizmus.com.

Bornemisza János polgármester, projektgazda köszöntőbeszédében hangsúlyozta: az Ökocentrum a várakozásokon felüli látogatószámmal feliratkozott Magyarország vezető turisztikai látványosságai közé. Kiss János ügyvezető azt hangsúlyozta: a százezres szám csupán a fizető látogatók számát jelzi, a valóságban ennél jóval több érdeklődő kereste már fel a Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszere mellett terráriumokat, a térség állat és növényvilágát felvonultató miniállatkertet, kilátót, tematikus játszótereket, 3D-s mozivetítéseket kínáló, a családoknak valóban egésznapos elfoglaltságot nyújtó objektumot, melyet jól kiegészít a Hortobágy Nemzeti Park Vízitúra tanösvénye.

Utóbbi az ökocentrumos belépőt megváltók számára kedvezményesen érhető el. A komplexum emellett vezetett vízitúrákat és számos egyéb programot kínál, de ha valaki maga kívánja a környező varázslatos vízivilágot, a Világörökség részét képező Tisza-tavi madárrezervátumot felfedezni, az Ökocentrumtól bérelhető ötszemélyes motorcsónakokkal is megteheti. Mindez annyi programlehetőséget jelent, ami több napra a településen, illetve a régióban képes marasztalni a turistát, így az új látványosságból nemcsak Poroszló, de az egész Tisza-tó profitál.

Az ügyvezető elmondta: az uniós pályázatban a projektgazda azt vállalta, hogy az átadást követő öt év valamelyikében a központ eléri a kétszázezres látogatószámot. Időarányosan a mostanáig belépőt váltók száma azt jelenti, mintha teljes évet nézve a 130 ezres látogatószámnál tartanának, így az sem kizárt, hogy az Ökocentrum az uniós kötelezettségnek akár már idén eleget tesz.

A településen a tapasztalatok szerint már eddig tíz százaléknál nagyobb vendégforgalom növekedést regisztráltak. Az új attrakció megnyitása jelentősen megnöveli a Poroszló szálláshelyeit igénybe vevők számát is, így ebben az évben a tavalyi 17 ezerrel szemben meghaladhatják a 20 ezres vendégéjszaka számot – tette hozzá Bornemisza János polgármester.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek