Sziget Eye óriáskerék lesz a Szigeten

Sziget Eye óriáskerék lesz a Szigeten

Augusztus 3-án, a Sziget sajtóbejárásának napján már kezdték benépesíteni a Hajógyári-szigetet az első koncertezők, miközben még javában zajlottak az előkészületi munkák. Gerendai Károly a Sziget Fesztivál alapító-főszervezője az újdonságokról és a változásokról beszélt az újságíróknak, miközben hangsúlyozta, hogy a jubileumi Szigeten minden eddiginél fontosabbak lesznek a látványelemek.

Az idei Sziget egyik leglátványosabb újdonsága a 42 méter magas óriáskerék (nagyobb, mint a Vidámpark óriáskereke) a nagyszínpaddal szemben áll, írja a Turizmus.com. Az úgynevezett Sziget Eye-ra egyszerre 180 fő fér fel, középső felülete pedig 500 négyzetméteres óriás vetítővászonként fog funkcionálni.

A másik újdonságot, a Colosseumot a fesztivál több látványeleméért is felelős művészeti műhely, a Hello Wood készítette. Az öt méter magas épületet raklapokból és fából emelték, és hatalmas állatszobrokkal, valamint fénymechanikai megoldásokkal egészítették ki.

Megújul az összművészeti helyszín, és KultúrZóna néven ad otthont a különböző művészeti ágaknak. Itt fog állni a Tornádó elnevezésű hatalmas fainstalláció, amelyből a kilövellő vízpára hűsíti majd a látogatókat. Ismét lesz Luminárium: a 800 négyzetméteren elterülő hatalmas lufiban idén is labirintus, színes buborékok, alagutak, termek hálózata nyújt vizuális élményt.

A 20-ik Szigeten idén negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Hungarikum Falu, Magyarország ezerszín népi kultúrájának bemutató helyszíne, ahol a lakodalom, az aratás, és a szüret után, idén a néphagyomány párosító szokásai köré csoportosulnak a programok. Ezen túl természetesen zenei és színházi produkciók is várnak a helyszínen. A Hungarikum Falu szomszédságában bemutatkozik a világ legnagyobb flódnija.

Gerendai Károly főszervező a pénteki sajtóbejáráson elmondta a 20. jubileumi Sziget összességében 3 milliárd forintból gazdálkodott, s a tavalyi büdzséhez viszonyítva mintegy 500 millió forintot spórolt meg a kiadási oldalon. A fesztiválra látogatók száma várhatóan idén is 385 ezer lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek