Vízi gyermekvilág nyílt a zalakarosi fürdőben

Vízi gyermekvilág nyílt a zalakarosi fürdőben

A családosok kikapcsolódási lehetőségeinek bővítésére több mint 262 millió forintból a zalakarosi gyógy- és élményfürdőben vízi gyermekvilág épült, amelyet pénteken avatott fel Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Novák Ferenc, a település polgármestere felidézte, hogy alig ötven éve olajat kerestek, de gyógyvizet találtak a kutatók Zalakaros határában, amelyre fürdő épült. Mostanáig több mint 20 millió vendég kereste fel a folyamatosan bővülő létesítményt.

Burján Richárd, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a nemzeti értékek ápolásának jegyében a Vízipók csodapók rajzfilmről nevezték el a kicsik részlegét. A határidőre elkészült beruházást pedig máris szeretnék bővíteni, a napokban nyújtják be azt a pályázatot, amellyel - meglévő kapacitásaik átalakítása révén - egész éves működtetést tudnak biztosítani a vízi gyermekvilágnak.

A Gránit Gyógyfürdőben nagyobbrészt saját finanszírozásban valósították meg 262 millió forintból - csaknem 50 millió forint európai uniós támogatással - a vízi gyermekvilágot. A létesítményt Kövér László, az országgyűlés elnöke avatta fel, aki a Zalakaros várossá nyilvánításának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre érkezett a településre.

A megnyitóra készült sajtóanyag szerint a zalakarosi Gránit Gyógy- és Élményfürdőben 63 vízi attrakcióval - zuhatagokkal, csúszdákkal, többfunkciós víztoronnyal, spriccelő és mozgó élményelemekkel, vízi játszótérrel - kiegészített gyermekmedence épült. A legkisebbek ellátásához, foglalkoztatásához és akár altatásához "strandóvodát" alakítottak ki, sőt létrehoztak egy gyermek kalandparkot is mászófallal, emeletes fedett játszóházzal, csúszdákkal, alagutakkal és trambulinokkal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek