Új útikönyv jelent meg Kassáról

Huszonhat év után új útikönyv jelent meg a szlovákiai Kassáról abból az alkalomból, hogy a település 2013-ban Európa egyik kulturális fővárosa lesz.

A Kassa 2013 című kötet az Utazzunk együtt! sorozatban jelent meg 96 oldalon, 180 fotóval és öt térképpel színesítve. Utoljára 1986-ban adtak ki Kassáról szóló útikönyvet Magyarországon.

A kötetet Marton Jenő, a Hibernia útikönyvek és térképek kiadója Hoffmann Éva kassai idegenvezetővel írta, de sok segítséget kapott Flóra Ondová Reitertől, az EKF-programiroda munkatársától és Sona Jelínkovától, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletvezetőjétől.

A szerző új megközelítésben igyekezett a dél-szlovákiai várost megmutatni, vagyis a magyar mellett a szlovák, a német, a zsidó emlékekre is felhívja a figyelmet.

Kassa Márai Sándor magyar író (1900-1989) szülővárosa, az örök város, amely után egész későbbi életében vágyakozott. Az útikönyvben külön fejezet foglalkozik ottani éveivel és kisebb rész budapesti életével. Mészáros Tibor Márai-kutató, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa írta a fejezetet, amelyben szó van könyveinek világsikeréről is, ugyanis eddig 50 nyelvre fordították le csak a Gyertyák csonkig égnek című regényét. A fejezethez tartozó két térképen kilenc kassai és hat budapesti útvonal szerepel azokról a helyekről, ahol Márai gyakran megfordult.

Az útikönyv bemutatja az egykor 12 ezres, mára pár száz főre zsugorodott kassai zsidóság közösségi tereit, így a ma is működő ortodox zsinagógát, a rituális fürdőt, a két zsidó temetőt. A neológ zsinagóga ma művészeti központ.

Külön rész foglalkozik az EKF-programokkal, rendezvényekkel, például a Fények éjszakája a parkokban elnevezésű fényfestéses akcióval vagy a Gergő és az álomfogók című gyermekelőadással a színházi bemutatók fölsorolásánál. A könyv megadja a főbb rendezvények honlapjait is.

A szórakozás címszó alatt a vendéglátóhelyek, köztük a kávéházak, éttermek, sörfőzdék neveit is fölsorolja a könyv, sőt, a sörözőket a térképen is bemutatja. A sport fejezetben szó esik a sportolási lehetőségekről és olvashat az érdeklődő a minden évben megrendezett városi maratoni futásról is - sorolta Marton Jenő a könyvben található fejezeteket.

Kassa óvárosa az EKF 2013 programokra teljesen megújult. A várost többször tűzvész pusztította, de a 17-18. században épült házak régi fényükben ragyognak. Olvashat az érdeklődő az útikönyvben a Szent Erzsébet-dóm történetéről és a Rákóczi-házról is, amely az eredeti rodostói ház mintájára készült.

A Márai-térképek mellett van úteligazító a belvárosról, átnézeti térkép és a szórakozási lehetőségeket - köztük olyan intézményeket, mint a Thália Színház vagy a Lőcsei-ház - bemutató térkép a Kassa 2013 című útikönyvben, amelynek bemutatóját hétfőn tartották a budapesti Szlovák Intézetben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek