Bringázz a szőlőben!

Szombaton rendezik meg először a soproni borvidéken a Bringázz a szőlőben! programot. Rigler Zsolt, a Soproni Bormarketing Kft. ügyvezetője elmondta az MTI-nek: a cél az, hogy a lehető leginkább személyre szabott élménycsomagokat kínáljanak a városba látogatóknak, így győzve meg őket, hogy később is járjanak vissza, és "minden évben fedezzék fel Sopront" egy újabb oldaláról.

A délután három órakor induló program során nyolc-tíz kilométeres, két-három óra alatt bejárható kerékpártúrára hívják az érdeklődőket. A cél, hogy megmutassák a kerekezőknek a tájat, a környezetet, miközben a Fertő-tó érintésével, Balfon át visszaérnek a Fő téri kiindulópontra, ahol koncert és egy pohár bor is várja a résztvevőket. A túra közben is lesz lehetőség pihenésre: ekkor ásványvízzel és szőlőlével csillapíthatják szomjukat a kerekezők.

Rigler Zsolt közlése szerint a helyi kerékpáros egyesülettel közösen szervezett programot száz résztvevő esetén már sikeresnek könyvelik el, és ha beválik az ötlet, turisztikai csomagban is kínálják majd. Egyelőre azonban nem kötik össze pincelátogatással, noha a bringások útközben három-négy borászat előtt is elhúznak. Ennek oka egyfelől a kerékpárosokra is vonatkozó alkoholtilalom, másfelől az, hogy az utóbbi időben jóval individuálisabbá váltak a pinceprogramok. Azaz szinte lehetetlen egy nagyobb csoportnak olyan programot szervezni, ahol a csak a nedű iránt érdeklődők sem unatkoznak, amikor szakmai kérdésekre kerül sor, de a borászatba magukat mélyebben beleásók sem érzik azt, hogy nem kaptak elég információt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek