Jó szezonban bíznak a balatoni szállodák

A balatoni előszezonban eddig 5-9 százalékkal nőtt a személyhajó- és kompforgalom az előző évhez képest, a kereskedelmi szálláshelyeken a május hozott némi javulást, de a június a korábbi évekhez hasonlóan alakult: az üdülőrégió szolgáltatói összességében bizakodóak az idei szezont illetően, amit a tavalyinál jobb időjárás reményére alapoznak.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: a Szántód és Tihany között egész évben közlekedő kompon június 20-ig 192.897 utast és 75 546 járművet szállítottak, ami egyformán 9 százalékos forgalomnövekedés az előző év azonos időszakához képest. A tavasszal fokozatosan beindult személyhajókon eddig 87 539 utas utazott, ami 5 százalékos növekedés a tavalyihoz viszonyítva.

A hajózási cég siófoki hoteljében a tavalyi forgalomnak csak a 82 százalékát regisztrálták június 20-ig. A magyar vendégek száma ugyan ígéretesen, 72 százalékkal nőtt, de a külföldieké 68 százalékkal csökkent, aminek az okát még meg kell vizsgálni - fogalmazott a cégvezető.

A társaság két, május elején nyílt kempinggel is rendelkezik. A balatonszemesi Hattyú Kempingben a vendégszám 17 százalékkal csökkent, de a bevételt érdemben meghatározó vendégéjszakák száma 7,4 százalékkal nőtt. A balatonboglári Sellő kempingben a vendégek száma 29, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Ezekből a mutatószámokból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az idei nyár tendenciáiról, hiszen a kempingek a júniusi előszezonban mindössze forgalmuk 9 százalékát realizálják - hangsúlyozta Horváth Gyula.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, a siófoki Residence Hotel igazgatója arról számolt be az MTI-nek, hogy négy nagyobb balatoni város turistairodáinak adatgyűjtése szerint a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban átlagosan pár százalékkal jobban alakult, míg a júniusi adatok nem mutatnak változást az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek száma stagnált, amin belül újdonság, hogy Keszthely környékén felbukkantak a svéd és dán turisták.

A szállodások és panziósok bizakodóak, de ezt az optimizmust nem a fejlesztéseikre, vagy a gazdasági viszonyoktól remélt javulására alapozzák, hanem arra, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi kedvezőtlen, a szezonból három hetet elvevő rossz időjárás.

Hoffmann Henrik szerint élénkítheti a belföldi vendégek Balaton iránti érdeklődését, hogy az idén több biztosító is kiegészítette a rossz időjárásra való hivatkozás lehetőségével a korábban is létező nyaralás lemondási biztosítását.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek