Vizet osztanak a vasútállomásokon a hőségriadó miatt

MÁV-START Zrt. az elrendelt hőségriadóra tekintettel holnap, vagyis június 19-én, kedden délelőtt 10 órától megkezdi az utasok ásványvízzel való ellátását. Az egyliteres flakonos vizet a budapesti fejpályaudvarokon, valamint még a délelőtt folyamán nyolc nagyobb vidéki vasútállomás peronján mindaddig osztja, amíg ezt a rendkívüli meleg szükségessé teszi. Az utasok az állomási peronokon a személyzettől vehetik át a számukra biztosított ingyenes ásványvizet. A MÁV Zrt. az országos vasúthálózaton folyamatosan méri a sínhőmérsékletet, magas érték esetén a biztonságos vonatközlekedés érdekében fokozott pályafelügyeletet vezethet be – olvasható a vasúttársaság közleményében.

A holnapi nap során legelőször a Budapest-Keleti, a Budapest-Nyugati és a Budapest-Déli pályaudvarokon lehet majd átvenni a vizet, majd fokozatosan bekapcsolódnak a miskolci, a szegedi, a szombathelyi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomások. Valamennyi helyszínen a legforróbb órákban, a rendelkezésre álló készlet erejéig lehet hozzájutni a szomjoltó vízhez.Ezen kívül a MÁV-START Zrt. azt javasolja utasainak, hogy vasúti utazásaikat mindenképpen elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdjék meg.

A vasúttársaság szakemberei folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályákon a kritikus sínhőmérsékleti pontokat, és amennyiben a 45 Celsius-fokot elérő, illetve meghaladó sínhőmérsékletet mérnek, a MÁVfokozott pályafelügyeletet vezet be. A tartós hőterhelés szerkezeti változásokat okozhat a vasúti pályában, a magas sínhőmérsékletnél – 50-60 Celsius-fok között – a pálya deformálódhat. Amennyiben ennek jelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezet be. A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak. Emiatt a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés, sérülés előfordulhat a nagy melegben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek