Önkénteseket várnak Csobánc várának rendbetételéhez

Önkéntesek segítségét várják a hétvégén a szervezők Csobánc várának rendbetételéhez, miután a Balaton-felvidéki tanúhegyen található erődítmény régészeti feltárása befejeződött.

Németh Gyula, a Csobánc Váráért Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, hogy 2003-óta dolgoznak saját erőből a csobánci romok megmentésén, kitisztították és látogathatóvá tették a 300 éve leomlott várat. A gyulakeszi alapítvány vezetőjének tervei szerint a feltárt leletanyag feldolgozása és a romok konzerválása május elejére fejeződhet be, a mostani tavaszi vármentő hétvégén a régi munkagödrök betemetését és a háromszintes öregtorony feltárásakor keletkezett törmelék eltávolítását végzik majd el, illetve kivágják a káros növényzetet.

Végvári huszárok Csobánc romjainál emlékeznek a dicső katonai múltra.

Fotó: kkataaa / Indafotó



Hozzátette, hogy a munkálatokkal előkészítik a vár felújításának folytatását, az öregtorony melletti területről lehordják a törmeléket. Kiemelte azt is, hogy a műemlékvédelmet a tulajdonosi jogokat gyakorló magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) is támogatja.

Az önkénteseket a gyulakeszi templomnál várják szombaton és vasárnap reggel 8 órakor, ételt-italt a szervezők biztosítanak. Kérik, hogy a munkához szükséges szerszámokat, ásót, lapátot, ágvágót hozzanak a résztvevők.

Veszprém Megyei Várak Főkapitánysága Nonprofit Kft. néven stratégiai szövetséget hoztak létre a hét Veszprém megyében található, műemléki oltalom alatt álló vár működtetői. A cseszneki, csobánci, sümegi, somlói, szigligeti, várpalotai és nagyvázsonyi várkapitányok havonta egyeztetnek a várfejlesztésekről, turisztikai rendezvényeikről.

A hét Veszprém megyei várba évente 4-500 ezer turista látogat, céljuk, hogy a várak környezetét, és a szolgáltatások minőségét javítsák, tudósít az MTI.

Ezek is érdekelhetnek