Napóleon-vidámpark épül Franciaországban

Napóleon-vidámparkot akarnak építeni Franciaországban nem túl messze az ottani Disneylandtől, így minden idők egyik legnagyobb franciájának az amerikai Mickey egérrel kell majd megküzdenie turistacsalogató riválisként.

A park programszerkezete végigköveti a császár életútját Korzikától a győzelmeken, majd Moszkván, Waterloón át, haláláig a Szent Ilona-szigeti száműzetésben, írja az MTI. Rekonstruálnak csatatereket, építenek egyiptomi piramisokat, elkészítik Moszkva kapuinak korabeli mását. A parkból ugyanakkor nem hiányoznak majd az olyan hagyományos szórakoztatási eszközök, mint a hullámvasút, de az is valamiképpen kapcsolódik Napóleonhoz.

"Egy vidámpark fantasztikusan jól taníthatja a fiatalokat a történelemre" - mondja Frederic Lefebvre francia idegenforgalmi miniszter. A létesítmény ugyanis nem egy merész agyú vállalkozó elmeszüleménye, hanem komolyan gondolt projekt, amelyet támogat a francia kormány és a Bonaparte család is a turizmus irányítói mellett, írja az MTI. A családfő jelenleg Charles Napoleon - Bonaparte Jerome nevű öccsének leszármazottja -, aki fontosnak tartja a történelmi hűséget.

Európa népei vegyes érzelmekkel gondolnak Napóleonra: a lengyelek megmentőként, az oroszok brutális megszállóként, a spanyolok kegyetlen elnyomóként, az olaszok közül sokan az osztrák iga alóli felszabadítóként, de még Franciaországban is megoszlanak a vélemények. Idegenforgalmi szempontból azonban a legfontosabbak hosszabb távon a kínaiak, akik egyöntetűen katonai géniuszként, hősként tekintenek Napóleonra, olyasvalakire, aki önerőből küzdötte fel magát a lehető legmagasabbra.

"Napóleon kiváló árumárka. Ezért kell megépítenünk a parkot. Mert, ha nem tesszük elég hamar, megteszik a kínaiak" - idézte a BBC brit sajtóorgánum Charles Napoleont. Ha minden jól megy, az alapkő 2014. február 18-án kerül a helyére a Montereau-i csata 200. évfordulóján. Ennek az ütközetnek az emlékét elhomályosítja Napóleon számos híres csatája, és nem is volt nagy jelentősége az osztrákok felett aratott briliáns diadalnak, a francia császár végső vereségét vajmi kevéssé odázta el. A város emlékezetében azonban mindmáig elevenen él, és mivel Bonaparte francia földön alig nyert csatát idegen csapatok ellen, montereau-i diadala annál nagyobb becsben van, a várost pedig kikiáltották a Napóleon-turistaközpont ideális helyének.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek