Olcsó kártyaolvasót kapnak a kis panziók

Míg külföldön a vásárlások nagy része kártyával zajlik, Magyarországon a tranzakciók háromnegyede még mindig készpénzes. A kormány most támogatja a kisebb turisztikai szolgáltatók kedvezményes POS-terminál-vásárlását, így ezek is képesek lesznek a Széchenyi Pihenőkártya elfogadására.

A kormány támogatási rendszert dolgoz ki annak érdekében, hogy a kisebb turisztikai szolgáltatók kedvezményesen juthassanak a kártyás fizetéshez szükséges POS-terminálhoz - mondta Körtvélyessy László, a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) kibocsátásáért és felhasználásáért felelős miniszteri biztos hétfőn Veszprémben.

Fotó: F1online / Northfoto

A miniszteri biztos a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a megújuló cafeteria-rendszerről tartott sajtótájékoztatón elmondta: nemzetgazdasági cél a POS-terminálok használatának és a kártyás fizetések ösztönzése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a kiskereskedelemben a kártyás fizetések aránya mindössze 25 százalék, míg Nyugat-Európában 75-80 százalék. Ha ezt a szintet sikerülne Magyarországon is elérni, a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint évi százmilliárd forintot lehetne megtakarítani - jegyezte meg a miniszteri biztos.

Körtvélyessy László elmondta: a SZÉP-kártya a korábbi legkedveltebb cafeteria elemeket gyűjti egybe modern, elektronikus utalvány formájában. Az elfogadóhelyek száma tavaly elérte az ötezret.

A miniszteri biztos a kedvelt elemek közé sorolta a meleg étkezési utalványt, amely a SZÉP-kártya keretében évi 150 ezer forint értékben adható.

A SZÉP-kártya rekreációs alszámlájára 75 ezer forint adható, ezek a szolgáltatások elsősorban a családoknak, az egészséges életmódot, valamint a kulturális kikapcsolódást keresőknek szólnak - mondta Körtvélyessy László, hozzátéve: a belföldi szállásokra igénybe vehető alszámlára évi 225 ezer forint adható.

Összesen évi 450 ezer forint igényelhető így a SZÉP-kártyán - foglalta össze a miniszteri biztos, aki úgy vélte, hogy a felhasználásban az elsődleges preferencia valószínűleg az étkeztetés, a második a rekreáció lesz.

A munkáltatók évi 60 ezer forint Erzsébet-utalványt is biztosíthatnak a munkavállalóknak, hideg és meleg étkeztetésre - tette hozzá Körtvélyessy László.

A kereskedelmi kamarában hétfőn a miniszteri biztos, valamint a cafeteria-rendszerben érdekelt bankok tájékoztatták a gazdasági élet szereplőit, így a munkáltatókat a változásokról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek