Színház utcán, téren, padláson Avignonban

Színház utcán, téren, padláson Avignonban

Az Avignoni Fesztivál három hetében a mediterrán francia kisvárost színes vásári forgatag lepi el: Európa legjelentősebb kortárs színházi találkozójával párhuzamosan ugyanis egy úgynevezett off fesztivált is rendeznek az alig 90 ezer lakosú középkori településen. Ennek különlegessége, hogy összesen 975 társulat, köztük 25 külföldi országból 114 csapat mutatkozik be Avignon utcáin, terein, padlásain. Ezt a fesztivált a hivatalos programmal egyidőben július 28-ig rendezik meg – írja az MTI.

A városfallal körülzárt középkori negyedbe a helyi buszjáraton és a taxikon kívül csak a mentő, tűzoltó- és rendőrautók hajthatnak be, a hatalmas tömeg az úttesten hömpölyög. A kisváros terei júliusban maguk is egy nagy színházhoz hasonlítanak: a középkori épületeket és az egymásba érő kávéházakat teljesen belepik a plakát-girlandok, amelyeket hagyományosan nem a házfalakra, hanem kifeszített madzagokra lehet csak felakasztani, vagy az ereszekre felkötni. Napközben az off produkciókban közreműködő színészek szórólapokkal és rövid előadásrészletekkel maguk csalogatják a járókelőket a délután kezdődő előadásokra, amelyek között perfomanszok, cirkuszelőadások, zenei és táncprodukciók, kortárs és klasszikus feldolgozások is szerepelnek.

"Fantasztikus", "ilyet még nem látott", "egy jegyért két helyet kap" – ilyen és ezekhez hasonló mondatokkal állítják meg félpercenként a járókelőket az egymással konkuráló off előadások létrehozói. A járdákon francia vígjáték keveredik Shakespeare-tragédiákkal, cirkuszművészek között kosztümös fiatalok egy Tartuffe-előadást reklámoznak. Az utcazenészek között maguknak utat törő apácaruhás fiatal lányok nevetgélve válaszolják a produkciójukról érdeklődőknek: "Jaj, nem, elnézést, mi igaziak vagyunk".

A kaotikus utcakép arra emlékeztet, hogy Avignon nemcsak az európai színházi világ legjelentősebb szakmai találkozója, hanem igazi vásár is. "Az in nélkül mi nem létezhetnénk. Kiegészítő funkciót látunk el. Vásár vagyunk, se több, se kevesebb" – hangsúlyozza Greg Germain színész, az off fesztivál elnöke, aki a cannes-i filmfesztivál idején zajló filmpiachoz hasonlítja az off programot. Az 1947-ben alapított, több millió eurós francia állami támogatást élvező in fesztivállal ellentétben az off rendezvényei semmilyen hivatalos pénzügyi segítséget nem kapnak. A játszóhelyek évről évre gombamód szaporodnak az éttermekben, garázsokban, butikokban vagy magánházakban.

Egy száz férőhelyes terem bérlése 8-12 ezer euróba kerül a technikusokkal és a légkondicionálással együtt. A jegyelőadásokból ezt az összeget nem tudják a társulatok kigazdálkodni, de alapvetően nem is az a céljuk. Az off-ra abban a reményben érkeznek a művészek, hogy itt majd felfedezi őket a média vagy a szakma, s azt követően országos vagy nemzetközi turnét ajánlanak nekik. Az utcai forgatagban ugyanis a társulatok elsősorban a több mint 3 ezer akkreditált újságíró és szakmai látogató figyelmét próbálják felhívni.

Részben ezzel is magyarázható, hogy több ezer kezdő vagy amatőr színész mellett igazi francia sztárok is részt vesznek az off programjaiban. Idén mintegy harmincan vannak, akiknek fellépéseit nagy figyelemmel követi a francia média, ők pedig előszeretettel válaszolnak a kánikulában és a tömegben az újságírók kérdéseire. A Karmelita Templom előtti kávéházakkal teli hatalmas téren például Michel Vuillermoz, a nagy presztízsű Comédie Francaise társulatának tagja.

"Tény, hogy az ember mindenhol színészekbe botlik, elképesztő az utcai parádé, a plakáttömeg a harangtornyok tetejéig nagyon klassz dolog, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Avignonban az is előfordul, hogy végül három néző előtt kell játszanunk" – mondja a francia sztárszínész- és rendező. "Amikor először jöttem az off-ra, tiszta sokk volt. Nem bírtam, mindenhol zaj, tömeg, nem tudtam koncentrálni a szerepemre. Olyan volt az egész, mint egy húspiac" – hangsúlyozza Christophe Aléveque színész. Szerinte Avignon mindenekelőtt a színházi világ kirakata, ahol fontos jelen lenni, még akkor is, ha az előadásokat nem mindenki látogatja. "Nekem már elengedhetetlen, hogy itt legyek és mindig új erőt merítsek, különben befellegzett" – tette hozzá.

Az időnként mostoha körülmények között bemutatott előadások művészi kockázatvállalása mellett azonban Avignon egyik nagy vonzereje a közönség. "Az off-ra érkező nézők kíváncsiak, többségük nagy színházrajongó. Ha egy előadás ilyen közönséggel működik Avignonban, akkor mindenhol működni fog" – véli Myriam Boyer színésznő, aki az avignoni vendégszereplést főpróbának tekinti a párizsi bemutatói előtt. A idei off egyik hatalmas sikere lett néhány nap alatt az André Agassi egykori teniszcsillag Open című önéletrajzából André címmel készült háromszereplős előadás.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek