Felújítják a diósgyőri várat és a lillafüredi függőkertet

Felújítják a diósgyőri várat és a lillafüredi függőkertet

Hazánk egyik legismertebb műemlékét a diósgyőri várat évente hatvanezer turista látogatja meg. Az épületegyüttes és környéke hamarosan megújul, és a fejlesztéssel a vendégek számának duplájára számítanak a jövőben a szakemberek – írja a Turizmusonline.hu.

A 2,4 milliárd forintnyi, mintegy kétmilliárddal uniós pénzzel megtámogatott fejlesztés négy fő részből áll. A legjelentősebb a diósgyőri vár teljes felújítása lesz. Az első ütemben a várral kapcsolatos munkák július végén, augusztus elején kezdődnek el. Azt követően az épületben csak időszakosan fogadnak majd látogatókat, a várárokban viszont megtartják a meghirdetett rendezvényeket. A lillafüredi függőkert felújítására közbeszerzési felhívást tettek közzé, ahol előreláthatólag ősszel kezdődhetnek meg a munkálatok.

Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a diósgyőri vár felújításával a műemlék épületegyüttes állagát is szeretnék megóvni. A négy torony közül a nyugatit – a múltat szimbolizálva – romos állapotában hagyják meg. A többi részt egy emelet magasságban építik vissza. Az északi szárnyban háromszáz négyzetméter alapterületű lovagtermet alakítanak ki, ahol konferenciákat, rendezvényeket is tartanak majd. A keleti szárnyba építik vissza a kápolnát, amelynek felszentelése után esküvőket is rendeznek. A déli szárnyban Beatrix királynő lakosztálya lesz látható, a földszinten pedig a középkori életet bemutató, interaktív kiállítás nyílik.

A már említett romos állapotú nyugati szárny földszinti részén pedig olyan borozót nyitnak, ahol Észak-Magyarország négy borvidékének termékeit kínálják majd a vendégeknek. A fentiek mellett két kilátóval lovagi tornateret alakítanak ki, ahol lovasbemutatókat és koncerteket is rendeznek majd. A leendő vásártéren pedig népművészeti bemutatókat terveznek. A turistákat kerékpártároló is várja majd. A Lillafüredi függőkertben valamennyi meglevő teraszt felújítják, és funkciókkal látják el őket. Lesz például szabadtéri színpad.

A projekt a tervek szerint 2014 májusában fejeződik be. A fejlesztéstől azt várják a szakértők, hogy jelentősen növekszik majd a Miskolcra és környékére látogatók száma. A projekt megvalósításával párhuzamosan különböző programokat is összeállítanak majd a turistáknak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek