Járattörlés és -késés után automatikus és akár néhány órán belüli kártérítés

Nincs többé bürokratikus útvesztő, lassú és hosszadalmas ügyintézés, és rengeteg fejfájás: hiánypótló szolgáltatást dobott piacra egy magyar insurtech cég és az Allianz Hungária Zrt. A megoldásuk egyre népszerűbb, az általuk fejlesztett technológiának köszönhetően, a biztosító május óta több száz esetben nyújtott kártérítést azoknak az utasoknak, akik az utasbiztosítás megkötésekor megadták a járatuk számát és bankszámlaszámukat.

Mi sem bosszantóbb, mint amikor az ember hosszú-hosszú hónapokat vár a megérdemelt nyaralására, meg is dolgozik érte keményen, majd mikor eljön a várva várt nap, vagy már indulna haza törlik a légijáratot. Így ahelyett, hogy szalmakalapban ülne a repülőn, és várná, mikor tűnik fel az ablakban a tenger, majd a hasát süttetné a parton, meg kell oldania, hogyan jut el az úti céljáig vagy marad szépen otthon. Már önmagában ez is bőven elég, ám ilyenkor szokta kezdetét venni a tömérdek dokumentáció, igazolás beszerzése, és a soha véget nem érő bürokrácia a járattörlés vagy -késés kapcsán. És persze egyáltalán nem biztos, hogy a hosszú és lassú folyamat végén az ember kártérítéshez is jut.

Forrás:InsurWiz Technology Kft.

Ebben a rémálomban próbál segítséget nyújtani az Insurwiz Technology Kft. és az Allianz Hungária Biztosító együttműködése, melynek keretében a járatkéséseket és -törlésre vonatkozó utasbiztosítási szolgáltatást kínálnak. „A közösen kidolgozott rendszer lényege, hogy az ügyfél, anélkül, hogy jelezné a biztosítónak, hogy a járata késett vagy törölték azt, azonnal és automatikusan elindul a kártérítési folyamat és 24 órán belül meg is kaphatja a biztosítási fedezetben szereplő összeget. A szolgáltatás nem egyezik meg az utasok védelmét szolgáló 261/2004/EU rendeletben meghatározott kompenzációval, azt ettől függetlenül természetesen érvényesítheti az utazó a légtársaságokkal szemben.” – mondja Ferenczi Ádám, az Insurwiz Technology Kft. ügyvezető igazgatója. A kárrendezési folyamat teljesen automatikus, nem kell bebizonyítani, hogy a járattal valóban gond volt, egyetlen dokumentumot sem kell benyújtani, nem függ a késés vagy törlés valódi okától, sőt még a kapcsolatot sem kell felvenni a biztosítóval– emeli ki a 2018-ban alapított, hét fővel működő startup első embere. Az általuk kifejlesztett alkalmazás lényege, hogy érzékeli a késést vagy a járattörlést, a biztosítónál pedig azonnal kezdetét veszi a kártérítési folyamat, és a pórul járt utazó huszonnégy órán belül megkaphatja a szerződés szerint neki járó összeget. A megoldás blokklánc technológiát is hasznosít, okosszerződésekkel rögzítik a kártalanítási feltételek részleteit, hogy még biztonságosabb és könnyebben automatizálhatók legyenek a folyamatok. Az incidensek meghatározását pedig több külső adatforrás egyidejű monitorozásával és összevetésével teszik megbízhatóvá.

Az utasnak csak annyit kell tennie, hogy indulása előtt olyan utasbiztosítást köt az Allianz Hungáriánál, amelynek része a startup megoldását alkalmazó fedezet, majd miután kiválasztotta a neki megfelelő csomagot, és bejelölte, hogy repülővel fog utazni, meg kell adnia a pontos járatszámot és bankszámlaszámot, innentől kezdve a szolgáltatás él. A rendszer a járatszám alapján monitorozza a járatokat. „A mi megoldásunkon alapuló biztosítási szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek nemcsak azért elégedettek, mert megspórolják a végtelennek tűnő utánajárást és az ezzel járó fejfájást, hanem azért is, mert akkor kapják meg a járattörlés vagy -késés miatti kártérítést, amikor arra a legnagyobb szükségük van. Ez a folyamat egy akár három órát késő gép esetében, már az érkezési reptéren, a csomagra várva elindul, és legkésőbb 24 órán belül befejeződhet” – hangsúlyozza Ferenczi. Ez az összeg pedig nagyon jól jöhet a nyaralás során, a gép késéből vagy törléséből adódó extra költségek fedezéséhez, akár a taxirendeléshez, vagy ahhoz plusz egy éjszakára szállást fizessen ki az ügyfél.

Insurwiz Technology Kft. megoldására alapuló szolgáltatás nemcsak hiánypótló, hanem rendkívül jó az időzítése is. Hiszen az elmúlt hónapokban óriási káosz tapasztalható a reptereken, hatalmas késésekkel kell számolni és rengeteg járatot törölnek vagy indítanak késve. Naponta egyébként közel százezer repülő közlekedik világszerte kilencezer reptérről, és van olyan, amikor a levegőben egy időben nyolc-tizenháromezer gép is van. „Ilyen számoknál könnyen megeshet, hogy valamelyik járat késik vagy törlésre kerül, főleg most a pandémia utáni sztrájkok és az orosz-ukrán háború okozta energiaválság idején” – emeli ki Ferenczi.

Az insurtech startup tervei között szerepel egy időjárással és katasztrófahelyzettel kapcsolatos rendszer kiépítése is, illetve folyamatosan tesztelik a téli utazók számára kitalált síliftműködést vizsgáló rendszerüket. „A cél, hogy a járatkésés, -törlés megoldáshoz hasonló parametrikus szolgáltatásokkal segítsük az utazók kényelmét. A kutatásaink azt mutatják, hogy az egyébként is megváltozott utazási szokásainkat alapvetően befolyásolja a FOMO (Fear Of Missing Out) azaz a kimaradás félelme. A pandémia után végre újra szabadabban utazhatunk, és nem szeretnénk, ha a nyaralásunkat elrontaná egy nem várt esemény. Szerencsére az újabb technológiák alkalmazása segít a predikcióban, illetve az egyszerűbb kárenyhítésben is, így személyre szabottabb biztosítási megoldásokat tudunk létrehozni. Aktív formálója szeretnénk lenni nem csak a hazai, de a globális biztosítási piacnak is!” – nyilatkozza Ferenczi.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek