Könnyed kirándulások, városnéző séták, kerékpáros túrák és vízi élmények

Budapest közelségében, de a vidéki tájak nyugalmával találkozhatunk a Ráckevei Duna-ág és környékén. Fedezzétek fel!

Ráckevei séta

E programot érdemes szerda, vagy szombati napra ütemezni, ezen napokon ugyanis helyi és környékbeli termelőkkel, árusokkal telik meg a Szegedi Kis István sétány és nyüzsgő piaccá alakul a Duna part.

A kenuzást is kipróbálhatjátok.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve

Az itt található Hajómalomba érdemes betérni gyermekkel is, hiszen végigkövethető, hogyan lesz a búzaszemekből őrlemény. A malom háromféle lisztet őröl, melyből a látogatók vásárolhatnak is a molnártól. Szombatonként délelőtt sétahajójárat is indul innen, ahol a páratlan látvány idegenvezetéssel is kiegészíti a programot.

Az itt található Hajómalomba érdemes betérni gyermekkel is.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve

A piac közelében található copf stílusú katolikus templom belső seccoit Patay László Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész alkotta. Innen „toronyirányt" követhetjük a kék-fehér színben pompázó szerb templom harangtornyát. A Nagyboldogasszony szerb templom 1487-ben épült, Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma.

A Nagyboldogasszony szerb templom 1487-ben épült, Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve

Az 1901-ben épült középkori régi városháza tetején található Tűztorony kilátóból csodás panoráma nyílik a környékre, tiszta időben még a Budai-hegyek is látszódnak.
A sétát követően fogyasszunk el egy finom ebédet a Ráckeve belvárosában található számos színvonalas és megfizethető étterem egyikében.

Petőfi nyomában

A Ráckevei (Soroksári) - Duna alföldi oldalán található Dömsödön a költő több alkalommal megfordult, amikor szüleit látogatta meg. A Bajcsy-Zsilinszky utcában található házukban ma 4 szobában berendezett kiállítás emlékezik róla és családjáról. A Duna parton található mocsári tölgy ha tehetné is tudna mesélni arról, hányszor kelt át Petőfi a szemben lévő Hajós-szigetre! A fa mellett annak egy leszakadt ágából Polyák Ferenc fafaragó művész megalkotta a költő és családja mellszobrait.

A fa mellett annak egy leszakadt ágából Polyák Ferenc fafaragó művész megalkotta a költő és családja mellszobrait.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve

Állati kalandok

A Kis-Duna mentén két állatpark is található. Szigethalmon vadaspark és állatmentő központ található több hektárnyi, árnyas fákkal körülvett helyszínen, rengeteg barátságos lakóval.
A parkban működik Magyarország legkisebb, személyszállításra alkalmas kisvasútja, amely az állatsimogatás-, és etetés mellett szintén „kötelező" program, ha gyermekkel érkezel.

A parkban működik Magyarország legkisebb, személyszállításra alkalmas kisvasútja.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve

Szigetbecsén pedig a Duna közelségében elhelyezkedő lovasudvarban és állatsimogatóban többek között kíváncsi emuk, mókás lámák, színes nagysándor papagájok és hivalkodó pávák várják látogatóikat.

A Kis-Duna mentén két állatpark is található.Forrás: Varga Krisztina

Ez utóbbi helyszínen akkor jártok igazán jól, ha a szomszédságban található kényelmes szálláshelyen megpihentek, így például a kenuzást is kipróbálhatjátok, vagy kerekeztek egy jót, akár egészen a Tassi zsilipig. Kerékpáros útvonalajánlatunkat itt találjátok.

Folyamatosan frissülő programokért kattintsatok ide.

Tippjeinket vízimádóknak itt találjátok.

Budapest közelségében, de a vidéki tájak nyugalmával találkozhatunk a Ráckevei Duna-ág és környékén.Forrás: Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft., Tourinform Ráckeve
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek