Őszi kikapcsolódás Szegeden

A napfény városaként is ismert Szeged az őszi hónapokban is bővelkedik programlehetőségekben. Számtalan kulturális tér megújult az elmúlt időszakban, melyeket mára birtokba vehettek az érdeklődők.

Befejeződtek Szeged egyik legimpozánsabb épületének, a Móra Ferenc Múzeumnak, a felújítási munkálatai. A főépület két állandó kiállításnak ad otthont, az egyik a Móra Rengeteg, amely az egykori igazgató, Móra Ferenc életét és munkásságát mutatja be. A másik a Folyónk és Földje, amely a régi természettudományi tárlat újragondolása Máté Bence természetfotós alkotásaival kiegészítve. Újdonságnak számít az épület tetején kialakított kilátótér, melynek előterében egy 3D-s animáció mutatja be a 19. század végi Szegedet. Az egyik kilátóról a Tiszát és Újszegedet, míg a másikról a Belvárost csodálhatjuk madártávlatból. Két új időszaki kiállítással is bővült a gyűjtmény, az egyik a Honfoglalás, ahogy Munkácsy megfestette, a másik pedig a „Lészen ágyú" – Gábor Áron rézágyúja.  

A napfény városaként is ismert Szeged az őszi hónapokban is bővelkedik programlehetőségekben.Forrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Újjászületett a Belvárosi Mozi. A 100 éves építmény teljes körű felújítása zajlott, amely során számos újdonság is bekerült a kínálatba. Itt található Magyarország vadonatúj filmes élménytára, a VR Game Room és VR Cinema kínálatában közel 100 folyamatosan frissülő VR film és VR játék szerepel. A digitális technika segítségével a látogatók megismerkedhetnek a szegedi kötődésű Zsigmond Vilmos, Balázs Béla és Csőke József munkásságával, az élményt pedig az okos telefonról indítható múzeumi guide és az AR tárgynézegető fokozza.

Újjászületett a Belvárosi MoziForrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

A Szent-Györgyi Albert Agóra a hagyományos kiállítások helyett a „szórakoztatva tanulás/tanítás" programja mellett kötelezte el magát. Kiállítótereiben interaktív Informatika Történeti Kiállítás, kétszintes Informatórium és Látványlaboratórium kapott helyet Interaktív Fizikai Kísérletbemutatóval, Kreatív Fizika Látványszínházzal és Színfényvesztő szobával.

A Szent-Györgyi Albert Agóra a hagyományos kiállítások helyett a „szórakoztatva tanulás/tanítás” programja mellett kötelezte el magát.Forrás: Ivanyi Aurel

Az egésznapos programot nyújtó Vadaspark 45 hektárnyi erdős területén számos érdekes és távoli állatfajjal is szemben találhatjuk magunkat. A legújabb jövevény a Csülök névre keresztelt indiai orrszarvú bika, aki nemrégiben foglalta el elsőként a helyét az új orrszarvúházban! Nem sokáig lesz már magányos, hiszen szeptemberben érkezik hozzá egy újabb bika az angliai Chesterből.

A Vadasparkban számos érdekes és távoli állatfajjal is szemben találhatjuk magunkatForrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Szeged egyik legrégebbi és legszebb városrészében, Alsóvároson található az 1880-ban épült és 2010-ben felújított Napsugaras Tájház, az Alföldre jellemző soros elrendezésű, háromosztatú, alápincézett lakóház. A tájházban különböző tematikájú kézműves foglalkozásokra van lehetőség csatlakozni az év bármelyik szakaszában. Itt az ősz folyamán több kulturális rendezvényen is részt vehetünk.

A REÖK-ben (Regionális Összművészeti Központ) egy izgalmas acélszobrászati kiállítást tekinthetünk meg, "Acélos történetek" címen került megrendezésre. A kortárs képzőművészeti gyűjtemény szeptember 27-ig látogatható, október 10-től pedig Nagy Gábor, Munkácsy Mihály-díjas festőművész és grafikus kiállítása érkezik.

A REÖK-ben most egy izgalmas acélszobrászati kiállítást tekinthetnek megForrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

A picit hűvősebb idő beköszöntével sem lesz hiány programokból és kikapcsolódási lehetőségekből a Napfény városában. Szeptember 8 és 12 között zajlik az idei, sorjában már a negyedik Zsigmond Vilmos Filmfesztivál a Belvárosi Moziban. Szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor a XXX. Nemzetközi Kamionos Country Találkozóra a Szeged melletti Sziksósfürdőn. Folytatódnak a különböző tematikájú városnéző sétáink is, szeptember 5-én egy múzeumi sétán, ugyanezen a napon és 26-án a belváros titkaira derítünk fényt Belvárosi sétánkon, 19-én a szegedi szecessziós értékeket fedezhetjük fel 25-én pedig a Nobel-díjas kém, Szent-Györgyi Albert nyomába eredünk.

Szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor a XXX. Nemzetközi Kamionos Country TalálkozóraForrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Az IH Rendezvényközpont is bővelkedik izgalmas előadásokban. Csányi Sándor önálló estje szeptember 24-én lesz, amely egy egyszemélyes vígjáték nyolc különböző karakterrel, nyolcvan percben. Október 26-án a humor nagyágyúi: Ceglédi Zoltán, Hadházi László, Kovács András Péter és Litkai Gergely érkezik Szegedre a Duma Aktuál keretén belül. Október 28-án pedig Caramel élőzenekaros koncertjére csatlakozhatunk.

A Szegedi Nemzeti Színház is izgalmas őszi előadásokkal várja a színház szerelmeseit. Október 9-én lesz a bemutatója a George Orwell: 1984 című regényadaptációjának. A szerző örökösei Magyarországon első alkalommal a Szegedi Nemzeti Színháznak engedélyezték a mű színpadra állítását.

A Szegedi Nemzeti Színház is izgalmas őszi előadásokkal várja a színház szerelmeseit.Forrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Idén is megrendezésre kerül az új Zsinagógában az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál, fellépők lesznek többek között Koncz Zsuzsa, Dés László.

Szeptember 24 október 1 között kerül megrendezésre a Dómban a város egyik legrangosabb komolyzenei fesztiválja, a Szent Gellért Fesztivál, melyen Ludwig van Beethoven születésének 250. és a Szeged-Csanádi Egyházmegye fennállásának 990. évfordulóját is ünnepeljük az idén.

A Dómban kerül megrendezésre a város egyik legrangosabb komolyzenei fesztiválja, a Szent Gellért FesztiválForrás: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Benépesül a Maty-éri kajak-kenu pálya is szeptemberben, 17. és 20. Között zajlik az Olimpiai Reménységek Versenye, 24. és 27. között pedig a Gyorsasági és Parakenu Világkupa.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek