Így újult meg a Kehida Termál Hotel 2020 nyarára

A Kehida Termál Hotel szilveszter után nagy fába vágta a fejszéjét: a szállodai szobák, egyes medencék, a fürdő területét borító és a fürdő előtti járda teljes felújításon esett át. A tény, hogy a járványhelyzet miatt hosszabb szünetre kényszerültek, kedvezett a háttérben zajló folyamatoknak, így a kedvelt kehidakustányi pihenőhely május 29.-től teljes pompájában várja a vendégeket.

A Kehida Termál Hotel összes szobája felújításra került

A Kehida az elsők között nyitott újra, a korlátozások enyhítése utánForrás: Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

A Kehida március 16-án zárt be a többi hazai vendéglátóhelyhez hasonlóan, majd május 8-án az elsők között voltak, akik a a koronavírus-járvány miatti korlátozások vidéki enyhítésének köszönhetően újra megnyitották kapuikat. Kezdetben csak a kültéri élménymedencéket használhatták a látogatók: az élménymedencét, a gyógyvizes ülőmedencét, a meleg vizes úszómedencét és a gyermekpancsolót. A fürdés mellett többen feküdtek ki napozni is, tartva az ajánlott 2 méteres távolságot, miközben a személyzet óránként végzett fertőtlenítést a medencék körül.

A Kehida összes szobája - a fürdőszobákkal együtt - és a teljes lakosztály újjászületettForrás: Benedek Horvath/@Bene

A szálloda, a Hertelendy Ház, valamint a fürdő külső medencéi - vagyis mindaz, amit Kehida Termál néven ismerünk - május 29-én nyílt újra... mondhatnánk, hogy úgy, ahogyan ismertük és szerettük, de az igazság az, hogy némileg újragondolt formában. Három évvel ezelőtt a szálloda egy kis szeglete már felújításra került, és az akkortájt megújult szobák óriási sikert arattak a vendégek körében. Ezért aztán most lezárták a ház többi részét, levertek minden csempét, felszedték a szőnyegeket, kidobták a régi bútorokat - gyakorlatilag tehát a Kehida összes szobája - a fürdőszobákkal együtt - és a teljes lakosztály újjászületett.

A szobák is a hátsó medence is fel lettek újítva

Júliusra már valódi strandidő várhatóForrás: Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

A projekt része volt a fürdő területén húzódó és a fürdő előtti járda felújítása is, de ügyeltek az olyan apróságokra is, mint a kompaktabb, kényelmeseb bőröndtartó, vagy a fésülködő asztal helyetti nyitott szekrény, ahova gyorsan és könnyen el lehet helyezni a strandfelszerelést vagy a nappali váltóruhát. Júliusban várhatóan átadásra kerül a frissen felújított hátsó medence is, ám a jó hír az, hogy jelen pillanatban is van hol fürdenünk a legszeszélyesebb időjárás esetén is: ma már az összes kinti és benti medence üzemel, továbbá működik a szauna és a jacuzzi is. Érthető, hogy az elmúlt hetek esős időszakában sokan kifejezetten a benti gyógvizes részleget keresték, majd ha kisütött a nap, a kinti gyógymedencék is sorra kerültek. Júliusra már valódi strandidő várható, így remélhetőleg az összes medence ki lesz használva.

Pihenjék ki az elmúlt nehéz időszak fáradalmait!Forrás: Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

Persze nem csak küllemében újult meg a Kehida, de szellemiségében is alkalmazkodott az új helyzethez. Nyilvánvaló, hogy idén jóval többen korlátozzák pihenésüket a biztonságosabbnak és kényelmesebbnek számító belföldi nyaralásra, így aztán a szálloda vezetése azokra is gondol, akik hosszabb időt töltenének Kehidakustányon. Az ő igényeiket szolgálja a Szenzációs nyári 5=7 Akció, amely július 1. és augusztus 31. között azoknak kedvez, akik egy hetet szánnának arra, hogy a Kehida Termál vendégeként pihenjék ki az elmúlt nehéz időszak fáradalmait.

Érdemes most foglalni: az akció mellett háborítatlan nyugalom várja a vendégeket

Míg kezdetben "csökkentett üzemmódban" működött a szálloda, az újranyitás után már mind a pavilon, mind pedig a kávézó és az étterem bővített kínálattal várja az érdeklődőket. A bankkártya mellett most már SZÉP-kártya is használható.

Érdemes most foglalni: az akció mellett háborítatlan nyugalom várja a vendégeketForrás: Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

Mindenképpen érdemes most szobát foglalni, hiszen a belföldi nyaralás minden szempontból a legbiztonságosabb alternatíva - és az is garantált, hogy hiába a csúcsra járatott szolgáltatás-csomag, nem lesz tömeg, így a bárki nyugodtan pihenhet, kikapcsolódhat.

Bővebb információt és árajánlatot a https://kehidatermal.hu/ oldalon talál.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek