High-Tech, Adrenalin, Wellness és őzikék

Az ország egyik legvarázslatosabb turisztikai desztinációja, az elmúlt néhány évben, hihetetlen strukturális fejlődésen ment keresztül. De úgy tűnik, a látványos építkezés csak valaminek a kezdete.

Az ország egyik legvarázslatosabb turisztikai desztinációjaForrás: GYÖNGYÖS-MÁTRA TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Sokan vannak ma az országban, akiknek gyermekkorukban a Mátra az elsőszámú iskolai vagy családi kirándulóhely volt. Ráadásul az ide látogatók rendszeresen visszatértek. Pedig azokban az időkben csak maga a természet változott időről-időre, viszont az ember által alkotott „körítés" mintha az idő kerekét erősen lefékezte volna. Erdei túra, csónakázás, csurdítás, piknik. Nagyjából ennyi volt a lehetőség évtizedeken keresztül. Mára azonban jócskán megváltozott a helyzet.

Az ide látogatók rendszeresen visszatérnekForrás: GYÖNGYÖS-MÁTRA TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Az igazsághoz persze így az is hozzátartozik, hogy volt honnan feljönni. Fenti minimál tevékenységek körülményei is hagytak már kívánnivalót maguk után. Az elmúlt években azonban a szavakat végre tettek is követték. Ennek köszönhetően, a magántőke, a települések és nem utolsó sorban a helyi TDM összefogásával sikerült jól megtolni a Mátra szekerét. Sőt, közben a szekér versenyautóvá avanzsált! Tette ezt úgy, hogy közben megmaradt a klasszikus (gyermekkort idéző) környezet, a kultikus terméskő épületekkel és falakkal együtt.

Négy évszakos központForrás: Keresztesi Koppany

Az M3-as felől érkezve már az első hegyi település, Mátrafüred érezteti, hogy itt valami nagyon megváltozott. Új kisvasút végállomás, igényes és stílusos vendéglátóegységek és segway-el cikázó turisták színesítik a kis település központját. A következő állomások, Sástó, Mátraháza .... még inkább okot adnak a csodálkozásra. Egy új háromcsillagos kemping, tanösvény, egy kőbányára épült szédületes kalandpark, új kerékpár és túraútvonalak jelentek meg a térképen. Tovább is léphetünk az európai mércén, hiszen a galyatetői új kilátó, bekerült a világ legjobb kilátói közé. Itt létesült nemrégiben egy szintén világszínvonalú turisztikai központ és „Galyán" üzemel a Mátra számos négycsillagos szállodáinak egyike is. Mert, hogy itt a hegyvidéki wellness szerelmeseinek is van miből válogatni. Sőt, már gőzerővel épül (újra épül) a Mátra legendás szállodája, az Avar! Az ilyen jellegű kényeztetés különösen télen esik jól, azoknak akik jéggé fagyva érkeznek a szintén európai színvonalú mátraszentistváni vagy kékestetői sípályákról. A négy évszakos célpont itt nem csupán egy közhely. Új évszak, új színek, új lehetőségek, új rendezvények. Mivel a Mátrai borvidék borai szintén a prémium minőséget képviselik, a gyöngyösi és környékbeli borfesztiválok messze földön népszerűek. Az ország távolabbi borvidékeink több csúcs borászai is az itteni főiskolán kezdte a „szakmát". Az elmúlt évben pedig innen került ki az Év Borásza, Szőke Mátyás személyében.

további info: www.gyongyos-matra.hu

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek