Dubaj, a kalandok elérhető földje

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy kis halászfalu, melynek lakói gyöngyökért merültek alá a csillogó kék tenger vízébe. Egészen jól megvoltak ezzel, mígnem a 20. század első harmadának vége felé a nagy gazdasági válság szét nem rombolta a gyöngypiacot.

Próbálkoztak ekkor kereskedelemmel - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mígnem 1966-ban történt valami, ami felismerhetetlenül és örökre megváltoztatta Dubajt. Olajat találtak és az vibráló, élénk metropolisszá varázsolta a várost.

Csillogó történelemForrás: Neckermann

Röpke évek alatt sugárutak épültek a homok helyén, aztán mesterséges szigetek a tengerben. Dubaj a kifinomultság, az üzleti világ, a modernség, az okos város jelképe lett - ma már jóval több külföldivel, mint őshonos helyivel.

Családdal is a vad kalandok földjénForrás: Neckermann


Az idő múltával folyamatosan igyekszik újradefiniálni magát, hogy a virágzás ne érjen véget az olajkorszakkal. A smart technológiák mellett a turizmusban látják a legnagyobb fantáziát a város vezetői. Egymás után hozzák létre a legeket, hogy vonzóvá tegyék mindenki számára Dubajt. Kalandot kínáljanak kicsiknek és nagyoknak.

A tematikus parkok fellegváraForrás: Neckermann

Például a szafari parkkal, amely nemrégiben váltotta fel az állatkertet, ahonnét csaknem ezer lakót költöztettek át ide, a réginél sokkal jobb körülmények közé. A száztizenkilenc hektáros új park összesen 2500 állatnak ad otthont, 250 fajból. Számos idősebb állat itt a lehető legjobb körülmények között élheti „nyugdíjas" éveit, ők a nagyközönség számára nem látogathatók. Némely állat pedig részt vesz majd egy nemzetközi programban, ahol egyes fajok kritikusan lecsökkent egyedeit próbálják szaporítani és megmenteni a kipusztulástól. Amelyiket lehet, természetes élőhelyeikre igyekeznek majd visszatelepíteni. De a lényeg, ami helyben élvezhető, az afrikai, arab, ázsiai és nyitott szafari falu. Mindegyik külön-külön is látogatható, de a legnagyobb élményt persze együtt nyújtják.
Aztán ott van a világ legnagyobb fedett témaparkja, az IMG. Ahol Marvel figurákkal vagy a Cartoon Networkön megismert kedvenceinkkel találkozhatunk és játszhatunk, megcsodálhatjuk akció közben a Pókembert, a történelem előtti időkbe utazhatunk, hogy dinókkal múlassuk az időt. Az IMG sétányon interaktív szenzációk várják a gyerekeket és a felnőtteket.

Legyenek akcióhősök együtt!Forrás: Neckermann


De vannak más témaparkok is Dubajban, más szenzációs attrakciókkal - például legóvilággal vagy az indiai filmgyárak inspirálta Bollywooddal. A legó a fő ihletője a Legoland vízi parknak is, amely csúszdáival és más játékaival főként a 2-12 évesekre fókuszál.

A legkisebbekre is gondolnakForrás: Neckermann


Korosztálytól függetlenül bűvöli el a látogatókat a város idén megnyílt legújabb attrakciója, a Frame, vagyis a Keret. A 150 méter magas és 93 méter széles konstrukció gyakorlatilag két torony, melyeket száz négyzetméteres híd köt össze, a közepén 25 négyzetméteres üvegpanellel. Erről körpanoráma nyílik, lábunk alatt egész Dubaj. Melyről a földszinti múzeumban azt is megtudhatjuk, hogyan változott apró halászfaluból metropolisszá.

A panoráma biztosan felülmúlhatatlanForrás: Neckermann


A La Mer pedig az a hely, ahol a lábujjaink között pöröghet a homok, miközben hajunkba belekap a szél. A homokos strandon akár selyemcukor színű csúcsos kabinokat is bérelhetünk, a gyerekeket óriási játszótér és ugrálópark várja, hatalmas légpárnás trambulinnal. Készül már a mozi és a vízi park is, de még shoppingolni is lehet.
Egy szó, mint száz: öt és fél óra repülés után igazán barátságos világ vár bennünket, amikor landolunk Dubajban. Az út könnyen kipihenhető, induljunk bármerre is. Földön vagy vízen, a nyüzsgő nagyvárosban, a tengeren vagy a sivatagban.

További érdekességeket és részleteket a lehetőségekről az alábbi linken olvashat:
www.neckermann.hu/dubai

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek