XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok (2017. július 7-8-9.)

Három napon át királyok, nemesek, udvarölgyek, lovagok és zenészek népesítik be Visegrád utcáit.

Amikor Károly Róbert 1335-ben találkozóra hívta a cseh és a lengyel uralkodót, a magyar király hatalmas ünnepséget tartott a vendégek és kíséretük tiszteletére. Ennek a kiemelkedő eseménynek állít emléket a Visegrád történelmi városrészeiben rendezett szabadtéri fesztivál.

Magyarország legnagyobb középkori hagyományőrző rendezvénye idén is egyedülállóan hiteles környezetben várja a történelem és kultúra iránt érdeklődő magyar és külföldi vendégeket. Aki július második hétvégéjén a városba látogat, közel 700 évet utazhat vissza az időben, ugyanis Európa csaknem 10 országából közel 1000 fellépő, és még ennél is több korhű öltözetet viselő hagyományőrző látványában gyönyörködhet.

Galéria: XXXIII. Visegrádi Nemzetközi PalotajátékokFotó: Andor Schober

A fesztivál csúcspontja ezúttal is a három király lovagi tornája lesz, melyre a fesztivál 3 napja alatt 10 alkalommal kerül sor a királyi palota eredeti lovagi tornapályáján. A lovagi tornákon Európa legjobb hagyományőrző csoportjai mutatnak be csatajeleneteket, lovas és gyalogos küzdelmeket, solymász, íjász, és tánc bemutatók, valamint történelmi íjászverseny és kosztümös sakk kápráztatja el a nézőket.

Galéria: XXXIII. Visegrádi Nemzetközi PalotajátékokFotó: Beli Balazs

A lovagi tornák mellett a városban több mint 100 program várja a látogatókat a rendezvény ideje alatt. A szabadtéri színpadon régizenei koncertek, középkori táncbemutatók, komédiás előadások és gyermek bábszínház várja a közönséget naponta 9 és 18 óra között, valamint több mint 100 árus kínálja majd portékáit a város kézműves vásárrá alakuló főutcáján. A forgatagban egész nap utcazenészek és komédiások szórakoztatják a vendégeket, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan kézműves mesterek bemutatóit is láthatják majd az érdeklődők. Pénteken és szombaton az esti fáklyás lovagi tornák után a Királyi Borudvarban hajnali 2 óráig tart a vigasság, ahol további koncertek és táncház várja a mulatni vágyó vendégeket. Igazi különlegességnek ígérkezik a hangulatos platánsoron a V4 utca, ahol a Visegrádi Együttműködés országai mutatkoznak be.

Galéria: XXXIII. Visegrádi Nemzetközi PalotajátékokFotó: Andor Schober

A fesztivál látogatói a napi jeggyel megtekinthetik a királyi palota és a Salamon-torony kiállításait, az ott zajló sokszínű programokat, valamint a Borudvar, a szabadtéri színpad, a vásár és a városi park programjait. A lovagi tornákra külön belépőjegy szól. A látogatók számos jegyvásárlási kedvezménnyel élhetnek: a lovagi tornákra szóló elővételi jegyet és bérletet, valamint az előre bejelentett, csoportos jegyet vásárlók számára térítésmentesen biztosítják a napijegyet szervezők. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik menetrend szerinti szárnyas vagy Kis-dunaági kirándulóhajó járattal érkeznek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra (a három nap bármelyikén). A fesztivál ideje alatt a város területén ingyenes a parkolás, a városi fenntartású parkolókban.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokról

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat első alkalommal 1985-ben rendezték meg. A fesztivál mára jelentős látogatottságú nagy rendezvénnyé nőtte ki magát, amely alkalmas arra, hogy nemzetközi szinten is ráirányítsa a figyelmet a magyar és egyben az európai kultúra legfontosabb történelmi helyszíneire. A fesztivál történetében fontos mérföldkő, hogy az egyik fő helyszínéül szolgáló történelmi műemlék, a visegrádi királyi palota 2009-ben megkapta az Európai Örökség címet. A díj az európai történelemben kiemelkedő szerepet játszott épületek, emlékhelyek, kulturális javak európai dimenzióját kívánja előtérbe állítani. 2015-ben az Európai Unió legfontosabb kulturális és művészeti eseményeket összefogó intézményétől, az Európai Fesztivál Szövetségtől a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok megkapta a legjobb fesztiváloknak járó EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősítést. A rendezvényre Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából, Ausztriából, Erdélyből és Oroszországból érkeznek fellépők. A turisztikai célú felmérések szerint a fesztivál a második legismertebb, Visegrádhoz kapcsolódó nevezetesség. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok szervezője a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft..

http://www.palotajatekok.hu

A rendezvény fő támogatói:International Visegrad Fund,Nemzeti Kulturális Alap, Külgazdasági és Külügyminisztérium, OTP Bank Zrt., Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek