Sopron- Ahol az ország véget ér, a varázslat csak ott kezdődik

Sopron- Ahol az ország véget ér, a varázslat csak ott kezdődik

Sopronnal kapcsolatban az útikönyvek elsősorban a Tűztornyot és Ausztria közelségét említik, azonban itt még korántsem ér véget a nevezetességek sora. Sopron minden itt élő számára mást jelent. A fiatalok, akik a négy egyetemi kar valamelyikére érkeznek, hogy egy napon majd diplomát szerezzenek, itt találkoznak először a szabadság érzésével, itt tanulják meg milyen a szülőktől való független élet. A szakemberek, akik az ország különböző pontjáról költöztek ide, elsősorban lehetőséget látnak a folyamatosan fejlődő, iparosodó városban. Az idősebbek, akik itt élték le egész életüket, történelmünk egy darabjának tartják a trianoni döntés értelmében majdnem elcsatolt, második világháborúban sokat bombázott várost, mely köszönhetően a lakók állhatatosságának, mindig újjáépült, és minden alkalommal modernebbé és szebbé vált. A fiatal családok, akik itt nevelik gyermekeiket a nyugalom szigetének tartják Sopront, ahol biztonságban tudhatják csemetéiket.

Ha Sopronba látogat, nyugodtan tegye el útikönyvét! Kérdezze az utca emberét, ismerje meg városunkat az ő történeteik alapján; ígérjük nem fog csalódni! Az ódon utcákat járva számtalan apró csodával találkozhat az ember. Sétáljon azokon a macskaköveken, ahol Petőfi Sándor is élvezte a tavasz első napsugarait, kutassa fel Liszt Ferenc egykori lakóházát, nézze meg hol alkotott Bartók Béla, vagy Berzsenyi Dániel. Térjen be a számos belvárosi étterem egyikébe, kóstolja meg a helyi specialitásokat, ismerje meg a poncichter hagyományokat. A Kisvárkerület mesébe illő házai garantáltan elvarázsolják majd. Hallgassa meg a Tűztoronyból érkező harangjátékot, mely tiszta időben akár a város határain kívülre is elhallatszik!

A város összes értékének felfedezésére nem elég csak egy nap. Sopron este új életre kel, kinyílik a belvárosi pincék ajtaja, s ami nappali fényben műemlékként tetszelgett, a kandeláberek világánál hangulatos kerthelységgé, hívogató borozóvá válik. Legyen Ön is részese ennek a csodálatos átalakulásnak! Amennyiben elfáradt, nem kell végigjárnia a várost, szálláshely után kutatva. A Fő tértől és a Tűztoronytól, mindössze 200 méterre, csodálatos műemléki környezetben található a Palatinus Szálló, amely egy- és kétágyas superior szobákkal, apartmanokkal, változatos szolgáltatásokkal, kedves személyzettel és rendkívül kedvező árakkal várja a fáradt utazókat. Szállónktól mindössze pár perces sétával szinte mindent megtalál, legyen az étterem, ajándékbolt, fodrászat, vagy csak egy egyszerű újságosbódé. Amennyiben autóval érkezik, vegye igénybe a szálló udvarán található, zárt, kamerával őrzött parkolónkat! A szoba ára minden esetben magában foglalja a bőséges büféreggelit, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Napközben, ha megszomjazik, vagy csak egy kávéra vágyik, ki sem kell mozdulnia az épületből, a szálló bárja a nap 24 órájában az Ön rendelkezésére áll.

A Palatinus Szállótól mindössze öt perc sétára,a Várkerületen található a Soproni Borház és Zsindelyes Pálinkaház. A 300 éves épületben és annak pincéjében korhű környezetben kóstolhatja meg több mint 15 soproni borász, közel 100 féle borát, valamint megízlelheti a Zsindelyes Pálinkafőzde mintegy 30 különleges eljárással készült prémium pálinkáját. Ha kóstolás közben megéhezett, válasszon kedvére a rendkívül bőséges, minden igényt kielégítő hidegtálak közül, vagy próbálja ki a frissensülteket, amelyek természetesen helyben készülnek, az Ön igényei szerint. Tavasztól őszig a belváros egyik legnagyobb kerthelységében, a csillagok fénye alatt élvezheti mindazokat a borkülönlegességeket, és vendégszeretetet melyekről Sopron messze földön híres.

Az év bármely szakában látogat el hozzánk, ígérjük nem fog csalódni! Sopron ezer élménnyel, jó borokkal, kedves kiszolgálással és tárt karokkal várja Önt!

További információért, kedvezményes ajánlatokért kattintson!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek