Videón, ahogy kifutójával ismerkedik az állatkert új leopárdja

A Fővárosi Állatkert 2003 óta foglalkozik a veszélyeztetett perzsa leopárdokkal. Most épp egy új tenyészpárt szeretnének összehozni: Akhum, a hím mellé most érkezett egy fiatal nőstény, Banu személyében. Az új leopárdot kisfilmen mutatták meg.

Mint hozzátették, nem kell csodálkoznunk azon, hogy az állatok kint vannak a havas kifutóban, a hó ugyanis a természetben sem ismeretlen nekik, mivel elterjedési területük magában foglalja a Kaukázus vidékét, valamint az Alborz és a Zagrosz hegyeit is. A leopárdok, vagy más néven párducok számos alfaja közül azért nő épp a perzsa leopárd a legtermetesebbre, hogy könnyebben védekezhessen a hideg ellen.

Az Állatkert első tenyészpárjának, a csehországi születésű Čezinek és a francia születésű Nadirnak a nászából négy alomban összesen hét kölyök született: Asszír 2005 júniusában, Bella, Bara és Bahar 2007 júniusában, Csiú és Csenge 2008 szeptemberében, Dante pedig 2013 júniusában jött a világra. A kölykök persze azóta már felcseperedtek és más állatkertbe kerültek, a már idős tenyészpár pedig időközben elpusztult. Így mostanában egy új tenyészpárt szeretnének összehozni, hogy folytathassák a perzsa leopárdok természetvédelmi célú szaporítását, és persze azért is, hogy látogatók újra leopárdkölykökben gyönyörködhessenek.

A szaporítás folytatása érdekében már 2018-ban beszereztek egy új hímet az akkor alig több mint kétéves Akhum személyében. Akkor még élt az idős nőstény, Čezi, így a jelentős korkülönbség ellenére érdemes volt megpróbálni összeszoktatni a két állatot. Kölykük azonban végül nem született, sőt az idős nőstény nem sokkal később el is pusztult. A még mindig elég fiatal Akhum mellé tehát egy korban hozzáillő nőstényt igyekeztek keresni. Így esett a választás Banura, aki 2017 augusztus 8-án született a Jászberényi Állatkertben.

Banu a napsütésben ejtőzikForrás: Budapesti Állatkert/youtube.com

A Banu (más átírással Banou vagy Banoo) egyébként perzsa női név, jelentése pedig: „hölgy". Az állat érdekessége, hogy bár Jászberényben született, a régi budapesti vérvonalat képviseli, hiszen anyukája, Csiú ott született, vagyis Banu a budapesti eredeti tenyészpár, Nadir és Čezi unokája. A terv most az, hogy ha Banu kellőképpen hozzászokott új otthonához, megkezdjék az összeszoktatását Akhummal, a jövendőbelijének kiszemelt hím leopárddal - derül ki az Állatkert híréből.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek