A legkisebb és a legnagyobb bagolyfajjal is találkozhat Budakeszin

A Budakeszi Vadasparkban ma már az összes hazai bagolyfajjal megismerkedhetnek a látogatók, ugyanis nemrégen Kőszegről költözött a parkba egy Bohóc névre hallgató uhu.

 

UhuForrás: wikipédia / Készítette: Készítette: Oelwein

Az uhu a legnagyobb testű szárnyas éjjeli vadász, és a madarak között kiemelkedőnek számító 60 éves kort is megélhet. Pár évtizeddel ezelőtt Magyarországon még csak kevés fészkelő párt tartottak számon, de hazánk legnagyobb termetű bagolyfajának állománya folyamatosan növekszik: mára egyedszámuk 70 és 80 közé tehető. A Zemplén és az Alpokalja vonulatai között, valamint a Pilisben is nyilvántartanak fészkelő egyedeket, és immár a Budakeszi Vadaspark is büszkélkedhet egy példánnyal.

Az új lakót Mucika, az aranysakál egykori kifutójában lehet megtekinteni, amit kifejezetten az új jövevény igényeihez mérten alakítottak át a vadaspark szakemberei. A Budakeszi Vadaspark egyetlen és közkedvelt aranysakál nősténye pedig visszaköltözött évekkel ezelőtti lakhelyére Csabi, a hiúz mellé.

De ahogy a Budakeszi Vadaspark weboldalán írják, a parkban nemcsak a legnagyobb, de a legkisebb hazai bagolyfajjal is találkozhatunk. A kuvikok nagy számban képviseltetik magukat a parkban, közülük egy idén született példányt a vadaspark fajmegőrzési programja keretében ősszel visszaengednek a természetbe. A madarat több hétre elkülönítették, és folyamatos kamerás megfigyelés alatt tartották a szakemberek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy önállóan is képes a zsákmányszerzésre. A kísérlet eredménye alapján kijelenthető, hogy a fiatal egyed vadászösztönei tökéletesek, az emberektől is egészséges mértékben fél, ami a fajtársaival történő későbbi kapcsolat kialakításának és a sikeres szaporodásnak egyik alapfeltétele – olvasható a Budakeszi Vadaspark közleményében. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek