Mosómedvék árasztották el Japánt

    Egyre nagyobb gondot okoznak a mosómedvék Japánban, az invazív faj populációja ugyanis tíz év alatt megháromszorozódott - írja az MTI.

    Mosómedve a háztetőnForrás: Wikipédia / Készítette: Carsten Volkwein

    Az eredetileg Észak-Amerikából háziállatként behozott mosómedvék populációja a háromszorosára növekedett, és a szigetország 47 tartományából már 44-ben megtalálhatóak - kilenccel több tartományban, mint tíz éve. Az állatok úgy fest egyre nagyobb felfordulást okoznak az országban: a földművesek a keletkező károk miatt panaszkodnak, de ez még nem minden, az állatok nem szégyenlősek bemenni Japán hagyományos faházaiba, templomaiba és szentélyeibe sem, ahol jelentős károkat hagynak maguk után.

    Kezdetben a mosómedvék szívesen látott állatok voltak Japánban. Az 1970-es évek kedvelt japán rajzfilmje, az Araiguma Raszukaru (Rascal, a mosómedve) jelentősen hozzájárult a mosómedvék népszerűségéhez, emiatt egyre többen tartották őket házi kedvencként. Az időközben elvadult állatok azonban olyannyira elszaporodtak, hogy valódi csapássá váltak. Tokió invazív, vagyis nem honos, hanem betelepült fajjá, ezáltal az állam ellenségévé nyilvánította a mosómedvéket. 

    Míg a japánok az elszaporodott mosómedvékkel küzdenek, egy új-zélandi település lakosainak a rengeteg macskával gyűlik meg a bajuk. Ők hosszabb távon teljesen eltüntetnék a macskákat lakhelyükről, hogy megőrizzék a helyi élővilág sokszínűségét.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!