Dédelgessen koalát, altasson kispandát! Cuki állatok nyomában a világ körül

    Szeretné látni, milyen, amikor a kisteknősök kikelnek, és először indulnak az óceán felé? Vagy esetleg egyszer átélni, hogy egy koala elalszik a mellkasán? Olyan helyeket kerestünk, ahol a cukiságokat egészen közelről láthatja életük hajnalán, és esetleg meg is foghatja őket.

    Mutasson utat a kis teknősöknek!

    Szívesen vakációzna bébiteknősökkel, és akár besegítene a természetvédők munkájába is? A táj biztosan tetszeni fog, mert a teknősöknek igen jó orra van a csodaszép strandokhoz. Ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, mind a hét teknősfajnak nyugodt környezetre és széles, homokos partszakaszra van szüksége, ahol az anyukák elhelyezhetik nagyjából száz tojásukat. Mivel a világban egyre több strand épül ki, az ő életterük folyamatosan zsugorodik. Szerencsére a világon több helyen is tesznek erőfeszítéseket ezek megőrzése érdekében – például a Dominikai Köztársaságban, a Rosalie-öbölben található, National Geographic által is minősített ökoszállóban.

    A nap- és szélenergiával működő wellness hotelben márciustól októberig várják a teknősök iránt érdeklődő látogatókat. Az utóbbi évek erőfeszítéseinek hála a több mint négyszáz kilós kérgesteknősök fészkeinek száma a 2003-as 7 darabról összesen 95-re növekedett 2016-ra. A tojásokat szakvezetővel nézhetik meg a vendégek, akiket akár éjszaka is felébresztenek, ha megkezdődött a kikelés. De segíthetnek a szakembereknek a kis teknősök útrabocsátásában is. A nyaralás végeztével is elkíséri őket ez a kaland, ugyanis elnevezhetik és „örökbefogadhatják" kedvenc teknőseiket, majd a szállodától értesítést kapnak arról, ha az adott állat a következő évben visszatér és tojásokat rak.

    De nem muszáj ilyen drága helyre mennie. Vezetett túrákat rendszeresen kínálnak például Floridában, Fort Lauderdale-ben, ahol az álcserepesteknősök fészkeinek száma nagyjából 200 négyzetkilométerenként. A világ hét teknősfajából öt található meg a Maldív-szigeteken – ha itt pipával és maszkkal vízbe veti magát, az ötből kettővel biztosan összefut a víz alatt. A levesteknősök kedvencei azok a részek, ahol nagyon sok a tengerifű a víz alján. A Kuredu sziget az egyik legjobb hely, ha meg szeretné figyelni a tojások kikelését, a szezon a Maldív-szigeteken májustól július végéig-augusztus elejéig tart. Többségük teliholdkor kel ki.

    Gondozzon óriáspandákat!

    Csengdu városa a kínai pandafőváros, itt található a legismertebb panda tenyésztési központ, és nagyon közel esik két másik pandabázishoz. Vadon mindössze 1800 él ezekből a pompás állatokból, így a tenyésztési programok nagyon fontosak a faj életében. Ebben a központban előfordult már, hogy egyszerre tizenöt szőrös apróságot mutattak be a nagyközönségnek.

    Kicsi a rakás - vajon felismerik-e, melyik kéz kié? Csengdui csendéletForrás: Shutterstock

    A környékbeli vezetett pandatúráknak (amelyek a vadonban is igyekeznek az állatok nyomába eredni, persze, szigorúan anélkül, hogy az állatokat megzavarnák) mindig részét képezi egy csengdui megálló is. Aki viszont nem csak gyönyörködni szeretne bennük, annak irány a Csengdutól másfél órányira található Tucsiangjen. Az itteni pandaközpontban még arra is lehetőség nyílik, hogy egy napra pandagondozóvá váljon!

    Egy hely, ahol a bébizsiráfok az ablakon köszönnek be

    A világ legmagasabb emlőseinek a bébijei is meglehetősen nagyok: már születésükkor nagyjából két méter magasak, így aztán nem kell távcső ahhoz, hogy megcsodálhassa őket. A legtöbb afrikai nemzeti parkban jelen vannak, a zsiráfszezon (amikor a legkönnyebben megfigyelhetők) pedig szeptember és december közé esik.

    Hétköznapi csendélet a Zsiráfmajorból, NairobibólForrás: Shutterstock

    Az igazán feledhetetlen élményért azonban érdemes a kenyai Nairobiban található Zsiráfmajorba becsekkolni, ahol az állatok szó szerint beköszönnek a vendégeknek. A major ugyanis a zsiráfmentő alapítvány helyi székháza mellett található, ahol a ritka Rotschild zsiráfok tenyésztésén és fajfenntartásán dolgoznak. A csapat sztárjai természetesen minden esetben az „apróságok".

    Zuhanyozzon flamingókkal, kényeztessen kishüllőket!

    Biztosan látott már képet azokról a flamingókról, akik felségesen sétálgatnak az azúrkék tengeren. Nos, eláruljuk, ez Arubán van, azon belül is egy privát szigeten. Mivel napijegyet már nem adnak ki, ezért csak akkor részesülhet ebben az élményben, ha a szállodai árat kicsengeti. Azok szerint azonban, akik próbálták, minden fillért megér. A madarak teljesen az emberhez szoktak, és kézből etethetők a számukra kapható eleséggel, és esetenként még a zuhanyzó alá is beállnak a vendéggel, hogy ők is felfrissüljenek.

    Így vonulnak szépen, "flamingósorban"Forrás: Shutterstock

    Ráadásul ezen a szigeten „egyet fizet, kettő kap" akciót kínálnak állatos élményekből mindazoknak, akik nagyon szeretnék. A sziget egy másik strandján ugyanis a hüllők uralkodnak – félméteres leguánok várják, hogy őket is kényeztesse, etesse valaki. Reggelente arra is van lehetőség, hogy a gyerekek játsszanak is a szelídebb állatokkal.

    Vigyázzak a bébifókákra, amíg a játszótéren pancsolnak!

    A fantasztikus állatos élmények nem feltétlenül vannak a szomszédban. Új-Zélandon például, aki bébifókáktól szeretne olvadozni, egyszerűen lekanyarodik egy mellékútra, és máris megkapta, amit akar – persze csak a megfelelő helyen. Az Oahu Stream vízesés, a Déli-sziget keleti partján található Kaikoura mellett a helyiek körében „fókajátszótér" néven ismert. Telente ugyanis csak úgy vonzza a fiatal állatkákat, akik felúsznak az óceántól, hogy itt pancsoljanak egyet.

    Medvefóka bébi néz körbe tanácstalanul Új-ZélandonForrás: Shutterstock

    Ha arra jár, jó tudni, hogy a Kaikoura térség könnyű egynapos kirándulással elérhető Christchurch-ből, a parkolótól pedig csupán tíz percet kell sétálni a vízesésig. Ráadásul az élmény teljes mértékben ingyenes!

    Queensland: a legjobb hely koalák dédelgetésére

    Nos, a fenti kijelentés ide is igaz: bizony, a koalákért is messzire kell utazzunk. Az ausztrál kontinensen Brisbane-t kell célba venni, ahol a világ első és egyben legnagyobb koalarezervátuma működik. Itt több mint 130 állatka él, és meg szabad őket fogni.

    Egy szerencsés hölgy és újdonsült barátjaForrás: Shutterstock

    A koalák dédelgetése szigorúan szabályozott ügylet Ausztráliában – semmi más nem lehet fontos, mint az ő épségük. A fenti rezervátumban élő koaláknak csak egy része van a vendégekhez szoktatva (azok, akiket karakterük miatt a gondozók erre megfelelőnek ítéltek), és ők élvezik is az interakciót a látogatókkal. Sokuk nagyon szívesen csimpaszkodik rajongójába, és nem ritka, hogy el is alszik az illető mellkasán.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!