Fókabébik lepik el tavasszal Lettország tengerpartját

    Szokatlanul nagy számú fókabébi érkezik idén tavasszal Lettország északnyugati partjaihoz - írja az MTI a helyi média beszámolója alapján. A helyi természetvédelmi szakértők szerint a fiatal állatok érkezése a Balti-tengeren úszó jégtáblák mozgására vezethető vissza. Mivel a borjak a jégen töltik életük első heteit, nagy valószínűséggel a sodródó jégtáblák hozták őket Észtország partjaitól Lettországba.

    A fotó csak illusztrációForrás: Shutterstock

    Már a múlt hét végén is voltak beszámolók a közösségi médiában arról, hogy több tucatnyi fókaborjat láttak a sodródó jégen a Lettország északnyugati részén fekvő kikötőváros, Ventspils közelében. A széljárás megváltozásával pedig óriási jégtáblák kezdtek sodródni Lettország nyugati partjaitól a Rigai-öböl közepe felé.

    A környezetvédelmi szakértők szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan nem csupán a Ventspils környéki strandokon, hanem az ország balti-tengeri partszakaszának egyéb részein is felbukkanhatnak a fókák.A lettországi természetvédelmi hatóság szerint ekkora számú fóka érkezése évtizedenként egyszer előforduló jelenség. A szakértők azt tanácsolják az embereknek, hogy ne közelítsék meg a borjakat és ne sétáltassák a kutyáikat olyan partszakaszon, ahonnan már jelentették fókák észlelését.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!