Egy óriáskalmár haláltusáját fotózták le Galíciában

Egy több mint három méter hosszú óriáskalmár haláltusáját fotózták le az észak-spanyolországi Galíciában - adta hírül a spanyol sajtó szerdán. Eddig a világon csupán néhány alkalommal sikerült felvételt készíteni a faj még élő példányáról, és a part közelében még soha.

Luis Laria, a tengeri élőlényeket tanulmányozó és védelmező helyi szervezet, a CEPESMA elnöke elmondta: szeptember 30-án találták meg a 105 kilós nőstény állat partra sodort tetemét La Coruna közelében. Miután a leletről beszámolt a helyi sajtó, jelentkezett egy férfi, és azt állította, hogy fényképeket készített a még élő állatról - írja az MTI.

Elmondta, hogy a parton sétálva egy hatalmas lényt látott lebegni a víz felszínén, ezért elővette a fényképezőgépét, hogy megörökítse. Az állat ekkor ránézett, elkezdte forgatni a testét és borvörösre változtatta színét.

Luis Laria szerint páratlan leletről van szó, és segíteni fog jobban megismerni ezeket az élőlényeket, amelyekről egyelőre kevés ismerettel rendelkeznek a tudósok.

Az elpusztult óriáskalmár tetemét a CEPESMA luarcai központjában tanulmányozzák. A feltételezések szerint egy másik óriáskalmárral vívott küzdelemben maradhatott alul, több végtagját is elveszítette, és végül belepusztult a sérülésekbe. Az óceán mélyén élő, a világ legnagyobb gerinctelen állatának tartott rejtélyes óriáskalmár (Architeuthis) végtagjai nélkül akár hat-nyolc méter hosszú is lehet.

2013-ban japán kutatók először filmezték le az óriáskalmárt természetes közegében, ami mérföldkőnek számított a puhatestűek kutatásában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek