Olvadozzon a plüsstigrist szeretgető fehér kisoroszlántól!

Mesterségesen etetik a Nyíregyházi Állatparkban a fehér oroszlán kölyköt, amely augusztus végén született az intézményben és szerdától már a közönség is láthatja.

Helyes fotók érkeztek Nyíregyházáról, ahol az állatkert munkatársa, Herlicska Anikó a szolgálati lakásában nevelgeti az öt héttel ezelőtt született fehér dél-afrikai oroszlánt. A kölyök háromhetes korában ugyanis az anyaállat teje elapadt, ezért a gondozó vállalta át a ritka színváltozatú nőstény kisoroszlán nevelését.

 

Galéria: Olvadozzon bátran a plüsstigrist szeretgető fehér oroszlánkölyöktől!Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az elmúlt két hétben eleinte naponta hétszer, mostanában pedig hatszor tápszerrel, mellette pedig csukamájolajjal, továbbá bélflóra-javítóval eteti a kicsit gondozója. A kölyök szépen fejlődik, naponta 70-100 grammal gyarapszik a súlya, jelenleg már 2,8 kilogrammos. A gondozó csak az etetés időszakában érintkezik a kölyökkel, hogy minél kevesebb emberi hatás érje. Eddig az apróság egy elzárt helyen élt, szerdától viszont már a látogatók is megtekinthetik új kifutójában, az állatkert Viktória-házában. A szakemberek úgy tervezik, hogy a héten már szilárd élelemmel, darált hússal is megismertetik a kölyköt, fokozatosan szoktatják át arra két-három héten át.

A galériában található fotók az olyan hétköznapi pillanatokat is bemutatják, mint a vászonszatyorban mérlegelés, az anyaállatot pótló plüsstigris szeretgetése és az anyai nyalogatást imitáló nedves törölközős dörzsölgetés.

 

Galéria: Olvadozzon bátran a plüsstigrist szeretgető fehér oroszlánkölyöktől!Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta él együtt egy fehér oroszlánpár. A holland származású hím, Inkosi és párja a cseh Binti eleinte normál színezetű társaikkal éltek együtt csapatban, majd az idén külön kifutóba kerültek azzal a céllal, hogy utódjuk szülessen. Világos bézs bundájú kölyök egyébként csak abban az esetben születik, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik azzal a ritka génnel, amely a fehér színeződést kiváltja.

A fehér színváltozatú oroszlánok a dél-afrikai, más néven a krugeri alfaj egyik populációjához tartoznak. Csupán Dél-Afrikában, a Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek, világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert azt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi. A krugeri oroszlánok fehér színváltozatú egyedei Afrika legtitokzatosabb állatai, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették jelenlétüket. A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak az 1970-es években kaptak nyilvános figyelmet.

 

Galéria: Olvadozzon bátran a plüsstigrist szeretgető fehér oroszlánkölyöktől!Fotó: Kovács Tamás / MTI

Állományuk a vadászat miatt jelentősen csökkent, 1994-ben láttak utoljára vadon élő egyedet belőlük. A világ állatkertjeiben, vadrezervátumaiban élő fehér oroszlánok száma nem éri el az ötszázat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek