3 milliárdból újul meg a debreceni állatkert és vidámpark

Folytatódik a debreceni Nagyerdő fejlesztése: a stadion, a Békás-tó és a szabadtéri színpad után megújul az állatkert és a vidámpark is. A korábbi napközis tábor 3,5 hektáros területével összesen 19 hektárra bővül a terület.

Papp László, Debrecen polgármestere az állatkert pálmaházában elmondta: a fejlesztés első üteme 1,5 milliárd forint támogatással, az Új főnix terv keretében 2018-ra valósul meg, írja az MTI.

 

Fotó: marcipan 74 - Indafotó

Az állatkert és vidámpark az országban egyedülállóan együtt található meg a Nagyerdőben: az elmúlt évek kis fejlesztései révén szakmailag a legjobb állatkertek között tartják számon, de nagyobb, átfogó, a teljes parkra kiterjedő átalakítás még nem volt. A fejlesztés eredményeként a korábbi napközis tábor 3,5 hektáros területével összesen 19 hektárra bővül az állatkert és a vidámpark területe.

Az egykori úttörővasutat is bővítik, amely csaknem három kilométeren át viszi majd az utasokat az állatkert látnivalói között. A fejlesztés második ütemében, amely további 1,5 milliárd forintba kerül majd, új bemutatóházak készülnek el és új állatfajok érkeznek Debrecenbe.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója arról számolt be, hogy a tervek szerint a park főbejárata jelenlegi helyéről az Oláh Gábor és Ady Endre utcák kereszteződéséhez, a Ködszínház közelébe kerül át. Elefántházat, orrszarvú és csimpánzok elhelyezésére alkalmas épületegyüttest, sarkvidékek házát és tematikus látványéttermet is építenek.

A fejlesztés révén a Nagyerdei Kultúrpark látogatottsága a jelenlegi évi 100 ezer főről a duplájára nőhet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek