Két kutyafürdető hely nyílik a Balatonon

Megnyílik az első kutyabarát fürdőhely Fonyódon szerdán.

 Balassa Balázs, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni kutyafürdető helyek kijelölésével piaci igényre reagálnak az önkormányzatok. A kiemelt üdülőövezetben sok a kutyatulajdonos vendég, így arra számítanak, hogy a kutyás strandok létesítése kedvező hatással lesz a turizmusra - tette hozzá.

Fotó: Varga György / MTI

 Mivel az emberi fürdőzésre kijelölt strandokon jogszabály tiltja a kutyák fürdetését, Fonyód és Balatonboglár azt a megoldást választotta, hogy külön partszakaszt jelöl ki kutyafürdető helyként. Hidvégi József, Fonyód polgármestere arról számolt be, hogy a Somogy megyei szakhatóságokkal folytatott egyeztetések során kiderült: azt nem tiltja jogszabály, hogy természetes vizek fürdőzésre ki nem jelölt részein kutyát fürdessenek.

A polgármester jelezte: további két szakasz kijelölését is tervezik, amennyiben kedvező lesz az első fogadtatása. Ősrégi probléma a kutyafürdetés megoldása, ami iránt nemcsak a vendégek, hanem az állandó lakosok és üdülőtulajdonosok részéről is jelentkezett igény, ezért lépett Fonyód elsőként - mondta.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere arról tájékoztatott, hogy az állatok számára kijelölt fürdőhelyhez engedélyt nem kellett kérni, de bejelentették a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatnál, valamint a vízügynél. A polgármester rámutatott: a kutyák sok országban fürödhetnek az élővizekben olyan kutyastrandokon, ahol sokféle szolgáltatást nyújtanak a kutyatulajdonosoknak és kedvenceiknek egyaránt. "Véleményem szerint egy élővízben nincs nagyobb népegészségügyi kockázata az emberektől távolabb fürdőző kutyáknak, mint a sirályoknak, hattyúknak vagy egyéb madaraknak" - mondta.

Újabb cikkünk ebben a témában:


A hőségben kocsiban hagyott kutyákért kampányolnak - 2016.07.01.
A cél az volt, hogy felhívják az autós kutyatartók figyelmét arra, nyáron soha, semmilyen körülmények között nem szabad az autóban hagyni kedvencüket még néhány percre sem.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek