Gondozónő neveli a sokat bántott pingvinbébit

    A Szegedi Vadaspark pingvinfamíliájának tágabb rokonsága addig zaklatta és csipkedte az októberben született fiókákat, hogy a gondozók kénytelenek voltak kivenni az egyik sérült pingvinbébit, és kézben felnevelni.

    A Vadaspark pápaszemes pingvincsapatában két fióka kelt ki a tojásából október végén. Az örvendetes esemény azonban idővel aggodalmat is szült, a két gondos szülőt ugyanis a többiek elkezdték zaklatni, sőt, a fiókákat és az őket védő apát meg is sebesítették. A családot ezért elkülönítettük, de az egyik fióka annyira gyenge volt, hogy félő volt, el fog pusztulni. A szülők is inkább az erősebb testvért nevelték, ezért úgy döntöttünk, közbe avatkozunk, és megpróbáljuk kézben felnevelni a kicsit - írja közleményében a Szegedi Vadaspark.

    A pótmamávalFotó: Endrédi Lajos /Szegedi Vadaspark

     A pótmamai szerepkört felvállaló gondozónőjüknek végül nem hogy sikerült élve tartani a kis pingvint, de azóta kifejezetten szépen cseperedik. Abban bíznak, hogy Babó hamarosan utoléri a növekedésben testvérét is.

    BabóFotó: Endrédi Lajos /Szegedi Vadaspark

     A nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében, Szegeden 2011 óta tartott afrikai pápaszemes pápaszemes pingvin csapatban először tavaly kelt ki tojásából két fióka. Az állatkert munkatársai szerint pedig az is elképzelhető, hogy még az idén újabb fiókák kelhetnek ki a már meglévő kettő mellé.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!