A mai nap sztárja a punk kúszósül kölyök

A mai nap sztárja a punk kúszósül kölyök

Észak-amerikai kúszósülökkel Magyarországon jelenleg csak Miskolcon lehet találkozni. Két évvel ezelőtt mutatkozott be ez az állatfaj az állatkert látogatóinak, és már abban az évben utóddal is gyarapodtak. Tavaly tavasszal sem maradtak utód nélkül, idén áprilisban pedig megszületett a harmadik miskolci kúszósül bébi is – adta hírül a Miskolci Állatkert és Kultúrpark.

Ma született kúszósülFotó: Veress Tamás / Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Az észak-amerikai kúszósülök (más néven urzonok) utódai kivételesen fejletten jönnek a világra, már születésükkor a szülők kicsinyített másainak tűnnek. Tüskéik pár nap után megkeményednek annyira, hogy hatékony védelmet jelentsenek a ragadozókkal szemben, néhány napos korukban pedig már képesek erős karmaikkal egyedül közlekedni a fákon. A rágcsálókat általában szapora állatnak ismerjük, a kúszósülök azonban ezen a téren is különlegesek, ugyanis évente csak egyszer szaporodnak. Héthónapos vemhességi idejük is hosszúnak tekinthető, egy alkalommal pedig többnyire csak egyetlen utódot hoznak világra. A kölyök négy-öt hónapos koráig anyatejet fogyaszt, de már egyhónapos korában elkezdi kóstolgatni a felnőttek táplálékát. Tavaly ennek ellenére a Miskolci Állatkert gondozói azt figyelték meg, hogy az anyasül még az egyéves kölykét is engedte szopni.

Punk sülFotó: Veress Tamás / Miskolci Állatkert és Kultúrpark

A kúszósülök nem csak Magyarországon, de Európa más állatkertjeiben is ritka állatnak számítanak. Kontinensünkön jelenleg összesen 60 kúszósült tartanak számon, közülük néggyel lehet a Miskolci Állatkertben találkozni. A kölyökszületés pedig még ennél is ritkább esemény, hiszen a miskolci kölyökkel együtt egész Európában mindössze öt kúszósül született eddig az idei évben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek