Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára

A hétvége a madarakról fog szólni az egész országban. A Tiszán a partifecskék párválasztását figyelve hajózhat, a budapesti Jókai-kertben pedig a madárgyűrűzéssel ismerkedhet. De még akkor is természetbarát programokba keveredhet, ha csak leugrik egy italra a Kazinczy utcába.

Május 10-én a madarakat és a fákat ünnepeljük. A világon elsőként 1902-ben Magyarországon szervezték meg ezt a napot, annak emlékére, hogy az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Az ünnep hivatalossá 1906-ban vált, amikor a Madarak és Fák Napja megszervezését minden iskola számára kötelezővé tették. Azóta is ez a legszélesebb körben megtartott madárünnep Magyarországon – írja honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A hétvégén ezért országszerte ismeretterjesztő programokkal készülnek, mutatjuk a legérdekesebbeket.

Budapest: Jókai kert, Kazinczy utca, Füvészkert

Május 9-én, szombaton a Madártani Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen várja a látogatókat a budapesti Jókai-kertben, ahol többek között madárgyűrűzési és odúellenőrzési bemutatót, hüllő és kétéltű szépségversenyt, valamint fotókiállítást lehet megnézni, a gyerekek pedig egy játszóházban ismerkedhetnek a madárvédelemmel. A program ingyenes.

Vörösbegy egy madárbarát kertben
Galéria: Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára
Fotó: mme

Szintén szombaton a budapesti Füvészkertben is madaras programokkal várják az érdelődőket. Reggel fél tíztől madárgyűrűzést lehet látni, tíztől pedig beindulnak a kézműves foglalkozások is – például saját dínólábnyomot vagy ősi nővénylenyomatot lehet gyártani. De lesz játszóház, vetélkedők, a vezetett séta során pedig a Füvészkert legkülönlegesebb fáival lehet megismerkedeni.

Május 10-én, vasárnap reggel tíztől este tízig a bulinegyed is a természetvédelemre figyel. A Kazinczy utcában az utca teljes hosszában családi- , gyerek-, gasztronómiai és egyéb izgalmas programok várnak mindenkit, aki szeretne egy kicsit lazítani a város közepén. Az utcában működő vendéglátóhelyek – a Mika Tivadartól a Teslán át az Illegálig – összefognak egy élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb belváros létrehozásáért. "Nem titkoltan az is a cél, hogy megmutassuk, milyen jó, ha a Kazinczy utca teljes egészében csak a gyalogosoké, és hogy milyen hasznos volna, ha ez állandósulna itt Erzsébetváros központjában" – írják a szervezők.

Felső-Tisza: Partifecske-les

Május 9-én a Felső-Tisza Tokajtól északra húzódó szakaszán Európa egyik legnagyobb, több ezer pár otthonául szolgáló partifecske telepét megfigyelő kétórás hajós programot szervez az MME nyíregyházi csoportja. A vízi túrán Szép Tibor, a Nyíregyházi Főiskola tanára mutatja be a madárfaj életét, és az érintett folyószakasz egyéb természeti értékeit. Egyébként, jelenleg a partifecske telepeken a párválasztás időszaka zajlik, amely egyike a leglátványosabb időszakoknak – ezért is érdemes ezen a programon részt venni.

Partifecske a löszfalba vájt ürege előtt
Galéria: Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára
Fotó: hofez / Indafotó

A hajók reggel kilenckor, tizenegykor és délután egykor indulnak a tokaji Boncidai Csárdánál lévő kikötőből. A hajójáratokra az info@hajokirandulas.hu e-mail címen lehet helyet foglalni. A program felnőtteknek 1200 forint, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 900 forint.

Ipolytarnóc: Madármegfigyelés és miocénerdő-túra

Május 9-én, szombaton madármegfigyelés, fotókiállítás és a miocén erdőben vezetett túra is várja a látogatókat az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen. Az MME munkatársának segítségével lesz lehetőség a távcsöves madármegfigyelésre. A látogatók előadást hallgathatnak a gólyák vonulásáról, védelméről, és megismerhetik a madártani egyesület munkáját is. Az Ősfenyő látogatóközpontban a madárfotózásra specializálódott BirdPhotography.hu fotósainak válogatott munkáiból nyitnak meg kiállítást.

Lábnyomok Ipolytarnócon
Galéria: Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára
Fotó: Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület

Mivel május 9. a felfedezők napja is, ezért a programok között az elmúlt 180 év ipolytarnóci felfedezéseiről is előadást hallgathatnak meg a Nógrád megyei természetvédelmi terület vendégei, majd vezetett túra indul a miocén erdőbe, ahol a többmillió éves növény- és állatvilággal ismerkedhetnek meg a túrázók. Hogy mitől olyan különleges ez a hely? Itt találták meg a világ egyik legnagyobb megkövesedett fenyőféléjét, a gerincesek között orrszarvúak, medvekutya, őz- és szarvasfélék, illetve madarak iszapba kövült nyomait.

Kis-Balaton: Kányavári-sziget

Ha a hétvégét a Balatonnál tölti, május 10-én, vasárnap ne hagyja ki a Kis-Balaton gazdag madárvilágát bemutató túrát. A program reggel tízkor kezdődik a Kányavári-szigeten. A jelentkezők madármegfigyelést végeznek a sziget hídjáról szakavatott vezető segítségével, majd gyalogos túrát tesznek a két kilométer hosszú Búbos vöcsök tanösvény mentén. A program ingyenes, viszont előzetes bejelentkezéshez kötött. Ezt a bfnp.kisbalaton@gmail.com e-mail címen lehet megtenni.

A Kis-Balatonnál például ilyen szép Kis kócsagokat is
Galéria: Nyolc természetközeli program a madarak és fák napjára
Fotó: hofez / Indafotó

Debrecen: Agóra Tudományos Élményközpont

A Madarak és fák napja apropóján a debreceni Agórában is érdekes programokkal készülnek: a következő két hétben minden ismeretterjesztő előadás és kísérleti bemutató kapcsolódik valamilyen szálon a témához. A látogatók többek között megtudhatják melyik a világ leggyorsabban repülő madara, és melyik Európa legkisebb szárnyas állata, vagy éppen, hogy miért vonulnak a madarak. De a fák évgyűrűinek titkaira is fény derül, valamint arra is, hogyan tud a boglárka a víz felszínén szaladni. Az élményközpontban nyitvatartási napokon 11-től 16 óráig óránként indulnak az ismeretterjesztő előadások és kísérleti bemutatók.

Gödöllő: Természetfilm Fesztivál

Május 14. és 17. között első alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált Gödöllőn, a rendezvény szakmai támogatója az MME, amelynek helyi csoportja madárgyűrűzési bemutatóval, szakmai előadásokkal, és kvízjátékokkal várja a családokat az Alsóparkban. A rendezvény részletes programja itt böngészhető.

Az Amazonas Nyíregyházára költözött!
Szintén jó természetközeli családi programnak ígérkezik a Nyíregyházi Állatpark, ahol a legújabb látványosságnak a decemberben megnyílt Viktória ház számít, ami a különleges állatok gyűjteménye. Képekért, további információért látogasson el az Állatkert honlapjára!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek