Itt a böjt ideje: Mutatunk néhány tippet az elvonulásunk megválasztására

Húsvét előtt rendszerint szokás volt böjtöt tartani, ám napjainkra már divattá is vált a méregtelenítés eme fajtája. Elsősorban a testünk egészsége, ám a lélek emelkedése miatt is áldásos egy kicsit visszavennünk a mértéktelen habzsolásból, hiszen a tisztítókúra mindkét síkon fontos. Buddha, mielőtt megvilágosodott volna, egy hónapig nem evett, Krisztus 40 napig böjtölt – ha te is ilyesmi elvonuláson gondolkodsz, előtte mindenképpen konzultálj egy szakemberrel és keress hozzá támogató közeget!

Dióhéjban a böjtölésről

A Wikipédia szerint, a böjt: tartózkodás az evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől. A böjt változó időtartamú lehet, egy naptól akár egy hónapnál is tovább tarthat. Tudatosan böjtölni vallási, spirituális, politikai vagy egészségügyi okokból szoktak. A rövid idejű böjtök minden ember életének részei, amint az evés és nem-evés váltják egymást, az angol nyelvben ezért nevezik a reggelit breakfast-nek, vagyis böjt-(meg)törésnek. Orvosi szempontból úgy vélik, hogy a böjt 16 órával az utolsó étkezés után kezdődik.

Szerzetes meditációja4144132/14 images/Pixabay

Szerte a világon szerveznek elvonulásokat, léböjt-táborokat, egyéni és csoportos összejöveteleket, melyek a böjt téma köré rendeződnek. Akár több ezer kilométert is utazhatunk, hogy egy egzotikus szigeten elmélkedjünk, vagy hogy tibeti barlangokban meditálva múlassuk az időt, de itthon maradva is találhatunk csodás helyszíneket az elvonulásra. Akár a természetben, egy kolostorban, vagy egy szállodában tesszük mindezt, a lényeg, hogy közben önazonosak maradjunk.

Meditáció a hegytetőn.Forrás: kalyanayahaluwo/362 images/Pixabay

De elvonulásunk témája nemcsak a böjt lehet. Számos egyéni és csoportos foglalkozáson, "önismereti játékon" vettem részt, ahol egyre inkább közelebb kerültem saját magamhoz. Salamon Laura, vagy pedig Lola – ahogy a legtöbben ismerik – mindig segített, és ebben a témában is hozzá fordultam eligazításért. Laura tapasztalati ismeretterjesztő és egyéniség fejlesztő facilitátor, mentor és játékmester; az alábbiakban ő mesél nektek az elvonulásról bővebben:

−Aki rálép az önismeret útjára, annak esszenciálisan elengedhetetlen, hogy néha beiktasson egy elvonulást. Elvonul – azaz maga mögött hagyja a világ követelését, a felelősségeket. Kivonul mindabból, ami a hétköznapokon erejét foglalja.

Méregtelenítés zöldekkelForrás: marijana1/192 images/pixabay

Amikor elvonulunk, befelé indulunk. Lelkünk legmélyére. Tegyük ezt akár egyedül, akár csoportosan, az eredmény, a hatás önmagáért beszél majd. Kint nem lehet gyógyulni. Ahhoz befelé kell menni. Esszenciálisan töltenünk kell a csaptelepeinket. Ez mindenkor igaz. Most a Covid-19-el terhelt lényegesen sok kihívást jelentő időszak után pedig kötelező. Rengeteget kivett az emberekből az elmúlt időszak.

Tapasztalataim és a gyakorlat szerint csoportban töltődni könnyebb! Az egymással való kapcsolódások mindig tartogatnak különleges ajándékokat. Laura néhány tippet is adott az elvonulásunk megválasztására:

  • Mindig mérlegeljük a saját természetünket. Itt fontos az önismeretünk. Ha mozgékonyabbak vagyunk, válasszunk jóga tábort, vagy tánc tábort, esetleg más olyat, amelyben mozoghatunk.
  • Tisztázzuk le magunkban a célt, miért akarunk elvonulni: böjtölnénk, vagy elmélyülnénk önmagunkban, esetleg alkotásra vágyunk. Szerencsére, bőven akad a piacon kínálat.  
Meditáció a csakrák tisztításával. A lila szín spirituális ereje.Activedia / 200 images/ Pixabay

Lolától megtudtuk, hogy az elvonulás témakörét tovább gondolhatjuk készség, képesség, önismeret fejlesztés terén is. Ilyenkor számítanunk kell rá, hogy a lelazulás mellett lesz olyan rész is, amely igénybe vesz bennünket. Válaszunk éberen és körültekintően. Az elvonulás minőségét mindig meghatározzák a vezetők. Érdemes ellenőrizni a szakértők hátterét, gyakorlatát. Figyelmesen elolvasni az ajánlataikat, hogy bizonyosságot szerezzünk, tényleg arra van szükségünk. 

Salamon Laurától több mindent olvashattok a témával kapcsolatban, a salamonlaura.hu weboldalon.

Lola, azaz Salamon Laura játékmester, tapasztalati ismeretterjesztő és egyéniség fejlesztő facilitátor, mentorSalamon Laura

Fontos szabály a böjt alatt

Nagyon fontos tudni, hogy a böjt alatt a máj és a vesék folyamatos munkát végeznek. Feladatukat kizárólag a napi folyadékbevitel mellett tudják véghez vinni. Ez lehet tiszta víz, vagy akár nyírfalé, ám az előirányzott 3 liter elengedhetetlen. A böjt alatt, a folyadékbevitelnek nem szabnak felső határt, ám a minimum-szintet akkor is teljesítsd, ha nem vagy szomjas!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek