Saját sávot kaptak Antwerpenben az smsezők

Saját sávot kaptak Antwerpenben az smsezők

Teszt-jelleggel külön sávot festettek fel Antwerpen belvárosában azoknak, akik gyaloglás közben is folyton a telefonjukat nézik – írja a BBC.

 Az ötlet egy mobilbolttól ered, ahová az utóbbi időben egyre többen fordultak azzal a panasszal, hogy összetört a telefonjuk, amikor véletlenül nekimentek valakinek. ,,Ma már mindennapos jelenség, hogy az emberek az utcán is a telefonjukat bújják, ezért nem csoda, hogy időnként összeütköznek és kiverik egymás kezéből a mobilt, a villanyoszlopokról pedig még nem is beszéltünk. Muszáj tudomásul venniük, hogy akár a saját testi épségüket is veszélyeztethetik azzal, ha úgy közlekednek, hogy közben le sem veszik a szemüket a képernyőről" – hívta fel a figyelmet az ötletgazda.

Tudta?
A ma élő 7,3 milliárd ember tulajdonában összesen 7,5 milliárd mobil van.

 Az új felfestések egyelőre csak ideiglenesen kerültek az utcákra, de mostantól talán jobban odafigyelnek majd egymásra a gyalogosok, ha erre még egy külön sáv is figyelmezteti őket.

Ezek is érdekelhetnek