Megszűnhet a fapadosok bádogmólója Ferihegyen

A tervek szerint 2017-ben nyitja meg a Budapest Airport azt a terminálépület-részt, amely kiváltja majd a Malév csődjét követően, a fapados légitársaságok számára megépített, gyalogos beszállítást biztosító bádogépületet.

A nyolc, épület közeli repülőgép állóhellyel rendelkező pier mindegyik kapuját utashidakkal szerelik fel az első szinten, ugyanakkor a diszkont légitársaságok számára az alsó szintről gyalogos beszállításra is alkalmas lesz az új épület - írja az AIRportal.hu.

 

A Budapest Airport terveiben már néhány éve szerepeltek a pierekFotó: Budapest Airport grafikája

A Budapest Airport a Malév 2012. februári csődjét követően kényszerült az ún. egyszerűsített beszállókapuk létesítésére. A nemzeti fuvarozó megszűnése után tátongó űrt első sorban a fapados légitársaságok, köztük is leggyorsabban a Ryanair és a Wizz Air töltötte be. A diszkont légitársaságok a drágább, lassabb utashidas beszállítás és az utasok szintén költséges buszoztatása helyett gyalogos beszállítást igényeltek. A repülőtér üzemeltetője ennek érdekében először sátrakat és kordonokból kialakított folyosókat helyezett el a repülőtér forgalmi előterének egy részén, majd később ezeket könnyű szerkezetes épületekkel váltották ki.

Az oldal információi szerint még nincs végleges döntés az ügyben. Korábban a magyar sajtóban is megjelent, hogy többféle koncepció és terv fut ezzel kapcsolatban. Ezek közül az egyik a pier megépítése, amelyeknek a SkyCourt megépítése óta megvannak az engedélyezett tervei. A lap iparági információja szerint amennyiben a jelenlegi ütemben fejlődik az utasforgalom, a Budapest Airportnak mindenképpen dönteni kell a kapacitások fejlesztéséről. Az AIRportal teljes cikkét itt olvashatja.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek