Öt jó film, ami kedvet csinál az utazáshoz

Filmek, amiknek azonnal beleszerettünk a helyszínébe, még akkor is, ha ezt a sztori nem feltétlen indokolná. Nyári filmajánlónk városnéző bérgyilkosoktól a csodás görög tájban civakodó szerelmespárig.

Vannak olyan filmek, amik annyira szép tájban játszódnak, és annyira vidám a sztorijuk, hogy őket látva mindenki legszívesebben azonnal pakolna és útnak indulna a forgatás helyszínére. Aztán vannak olyanok is, amik nem ennyire egyértelműen utazásra ösztönzők, de a film hangulata mégis annyira megfogja az embert, hogy addig motoszkál a fejében, míg egyszer csak el nem utazik a helyszínére. Most az utóbbiakról lesz szó.

 

Erőszakik (In Bruges) – Bruges, Belgium

 

"Ha egy farmon nőttem volna fel, és retardált lennék, Bruges talán lenyűgözne. De mivel nem, így nem tetszik" – mondja Colin Farrell karaktere a 2008-as, zseniális fekete komédiában. A folyamatos utálkozás és a sokszor nyomasztó cselekmény ellenére szerintünk nincs ember, aki miután látta a filmet, ne akarna elmenni Bruges-be. A Martin McDonagh rendezte film nálunk a szörnyűséges Erőszakik néven került forgalomba, de érdemes túltenni magunkat rajta, mert egyáltalán nem olyan, mint amit a magyar cím sugall.

 

 

A következő melót váró, eközben turistáskodni próbáló bérgyilkosok a flamand város összes látnivalóját végigjárják. Az egész film olyan, mint egy perverz turisztikai reklám. Nem tudjuk, mit gondolnak róla a helyi turisztikai hivatalban, de szerintünk telitalálat. Hosszú vágyakozás után idén tavasszal végre eljutottunk Bruges-be, élménybeszámolónk itt olvasható.

 

Elveszett jelentés (Lost in translation) – Tokió, Japán

 

Szintén nem feltétlen Tokió legvonzóbb arcát mutatja be Sofia Coppola 2003-as, Scarlett Johansson és Bill Murray főszereplésével készült Elveszett jelentése. Viszont annyira kedvesen ábrázolja a nyugati ember értetlenségét, és annyira jól adja vissza a jetlagtől kínlódó utazók nyűglődését, hogy nem lehet nem szeretni. Innen pedig már csak egy lépés, hogy elkezdjünk a teljesen érthetetlen, mégis imádnivaló Tokióba vágyni.

 

 

Korábbi, Japánról szóló cikkeinkben bemutattuk a legmeglepőbb japán szokásokat, majd azt, hogy olvasóink melyeket vennék át ezek közül legszívesebben. Például maszkot hordanának, és nem adnának borravalót. Ejtettünk pár szót a japán étkezés illemtanáról, és bebizonyítottuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben van mit enni a szusin túl is Japánban. Majd a cikkek hatására kaptunk egy levelet az Oszakai Egyetem magyar szakos diákjaitól, amelyben ők is megosztották saját tippjeiket az országba utazó magyarokkal. De a cseresznyevirágzást is dokumentáltuk, és a világháborús helyszínből turistaparadicsommá avanzsált Okinavát is megnéztük már magunknak.

 

Utazás Darjeelingbe (The Darjeeling limited) – India

A zseniális Wes Anderson 2007-es filmje egy indiai vonatúton játszódik. Három testvér (akiket Owen Wilson, Adrien Brody és Jason Schwartzman alakít) apjuk egy évvel korábbi halála óta nem beszél egymással, most azonban közösen útra kelnek, hogy egymásra – és önmagukra – találjanak. Sosem vágytam igazán Indiába, de ezeket a képsorokat látva arra gondolok, talán rosszul teszem:

 

 

A film nagy részét egyébként India északnyugati részén, Dzsódhpur városában, Rádzsasztán szövetségi államban forgatták.

 

Vicky Cristina Barcelona – Barcelona, Spanyolország

Woody Allen 2008-ban bemutatott szerelmi sokszöget ábrázoló filmje Javier Bardem, Penélope Cruz és Scarlett Johansson főszereplésével. A katalán fővárosba nyaralni érkező Vicky és Cristina az összes fontos látnivalót végigjárja Sagrada Familiától Miró múzeumon át a Casa Miláig. Később a hódító Juan Antonióval is csupa turistamágnes helyszínen találkoznak, például a Güell Parknál. A látványos várost, ahol ennyi szép – és ennyire szenvedélyes – ember szereti egymást, csak meglátogatni akarhatja az ember.

 

 

Barcelonáról többször is írtunk az elmúlt években: a tökéletes nyaralás receptje mellett megmutattuk a legjobb bisztrók és bárok lelőhelyét is. De az adventi készülődésről is beszámoltunk, és a barcelonai magyar játszóteret is bemutattuk olvasóinknak.

 

Mielőtt éjfélt üt az óra (Before midnight) – Görögország

 

A Richard Linklater rendezte romantikus Mielőtt... trilógia első részének (Mielőtt felkel a nap) megnézése után az ember Bécsbe vágyik, hogy egy ismeretlennel szerelembe essen, akárcsak a két főszereplő, Céline (Juile Delpy) és Jesse (Ethan Hawke). A második rész (Mielőtt lemegy a nap) a Szajna-parttal és a város legjobb könyvesboltjával, a Shakespeare and Company-val Párizsba csábít. A 2013-ban bemutatott, Mielőtt éjfélt üt az óra című befejező rész az immáron együtt élő Jesse és Céline folyamatos civakodása ellenére is a görög tengerpartra, a Peloponnészosz-félszigetre vonz.

 

 

Ugyan a konkrét forgatási helyszínről nem írtunk még, sok görög célpont szerepelt már a Travelón. Kárpathosz csodáiról itt olvashat, athéni városnézéshez itt talál hasznos tippeket. De bejártuk Hydrát, ahol az egyetlen közlekedési eszköz a szamár, láttuk Pórosz óriás mandulafenyőit és hatalmas óratornyát, de Éjina, a pisztáciák szigete is elvarázsolt minket. Kalandjainkról itt olvashat tovább.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek