Éjszakai fényekkel, gőzmozdony show-val bővült az óriási budapesti terepasztal

Éjszakai fényekkel, gőzmozdony show-val bővült az óriási budapesti terepasztal

Éjszakai kivilágítással, gőzmozdony show-val, illetve kisiskolásoknak szóló tematikus ismeretterjesztő előadásokkal bővült a budapesti Miniversum vasúti terepasztal kínálata - mondta el az MTI-nek Kocsis Attila, a Miniversum vezetője.

 

Fotó: Miniversum

A terepasztalt idén májusban adták át, azóta több mint ötvenezer látogatót fogadott és mérete alapján a legnagyobbak közé tartozik a világon: 14 települést építettek meg három, összesen háromszáz négyzetméteres terepasztalon, a vágányhálózat 1,3 kilométer hosszú, és egyszerre 90-100 szerelvény közlekedik a síneken. Kocsis Attila tájékoztatása szerint 150 vasúti kocsit, illetve az utcákatfényforrásokkal szerelték fel, így most már éjszakai körülményeket is tudnak biztosítani: a több száz épülethez, utcai lámpákhoz, vasúti kocsikhoz több mint tízezer LED-et és izzót használtak fel.

Szintén újdonság a terepasztalon a gőzmozdony show, amelyben négy, füstölő és hangot kiadó mozdony vesz részt egy vontatási telepen. Szeptember óta a Miniversumban kisiskolásknak ismeretterjesztő előadásokat is tartanak. Kocsis Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy energia-gazdálkodás, domborzat, növényzet, közlekedés és a településszerkezet témakörben tartanak előadásokat, amelyeket az iskolai tananyagra építettek. Az előadásokhoz a terepasztalt használják bemutató eszközként.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek