Újra levetkőztek a Ryanair-sztyuvik

    A Ryanair 2008 óta minden évben levetkőzteti legszebb utaskísérőit, hogy aztán fotóikat jótékonysági naptár formájában árulja. Idén sem történt ez másként: október 23. óta kapható a 2014-es naptár görög tengerparton pózoló fürdőruhás légikisasszonyokkal.

     Megjelent a Ryanair 2014-es jótékonysági naptára: a képeken az ír fapados legdögösebb légiutas kísérői – akárcsak a korábbi években – most is bikiniben vagy még hiányosabb öltözékben pózolnak. A légitársaság a naptárak eladásából befolyó összeggel a "Teenage Cancer Trust" alapítványt támogatja – írja a Turizmusonline.hu.

     A légitársaság reményei szerint az október 23-án megjelent naptár eladásából az idei évben több mint 100 000 euró folyik majd be, amellyel a rákos, 13-24 év közötti fiatalok életkörülményeinek és túlélési esélyeinek javításán dolgozó brit alapítványt támogatják majd. A légiutas kísérők 2008 óta eddig összesen 700 ezer eurót hoztak karitatív célokra.

    Az idei naptárban a fapados 13 munkatársának szexi képeit találjuk, ezeket Görögországban, Kréta szigetén készítették. A 10 000 példányban legyártott naptárt a légitársaság gépeinek fedélzetén, illetve a Ryanair weboldalán árulják 10 euróért.

    Újabb cikkünk ebben a témában:


    Két kézipoggyász is ingyen felvihető a Ryanair gépekre - 2013.11.29.
    A Ryanair utasok decembertől az indulás előtt vásárolt, kisméretű duty free termékeket díjmentesen vihetik fel a gépre.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!