A fedélzet egy csapásra vidámparkká változott

Míg a szinglik inkább otthon maradnak, a családok nekivágnak a nagyvilágnak. Több generáció is nyaralhat együtt zökkenőmentesen, csak megfelelő szervezést igényel a dolog.

Bár eddig úgy gondoltuk, hogy a nagy, kalandos utazások inkább az egyedülállók, a fiatal, kalandvágyó párok vagy baráti társaságok kiváltságai, az utazási trendek mást igazolnak. A szinglik az egyágyas szobák drágaságára és az útitársak hiányára panaszkodnak és otthon maradnak, a családosok viszont egyre gyakrabban indulnak neki a világ legváltozatosabb tájainak, kisbabával és nagymamával együtt. A felmérések legalábbis ezt igazolják, és ezt támasztja alá az egészen kicsi gyerekek repülőn utaztatása körül egyre gyakrabban fellángoló vita is.

Minél többen megyünk, annál nagyobb a móka!
Galéria: Utazik a család
Zapp Family / Barcroft Media / Northfoto

 A Top Gear-es Jeremy Clarkson szerint például a kisbabáknak a csomagtérben a helye, és több olvasónk is egyetértett azzal, hogy egy bizonyos életkor alatt nem kéne a gyerekeket utaztatni, vagy ha mégis, semmiképp nem repülőn. Ezzel szemben sokan úgy gondolják, hogy igenis érdemes nekivágni a világnak akkor, amikor a gyerekek még kicsik, a nagyszülők viszont még nem olyan idősek, hogy ne élvezzék a közös nyaralást. Sőt, ilyenkor jó móka csak igazán.

Családi szafari 14 millióért

A Skift.com-on olvasható például a pittsburghi Barbara Grover és férje története, akik két felnőtt lányukat és azok családját is elvitték egy nyolc napos tanzániai szafarira. A tizenegy fős társaság teljes útiköltsége 65 000 dollárra (csaknem 14 és fél millió forintra) rúgott, de ebben tizenegy repülőút, két idegenvezető, és minden étkezés ára benne volt. "A gyerekeinkkel és unokáinkkal együtt töltött idő pedig megfizethetetlen" – tette hozzá Barbara. Annyira bejött a családnak a közös túra, hogy jövőre a Galapagos-szigetekre mennek együtt.

Nem rossz, ha van kire bízni a gyerekeket a nyaralás alatt
Galéria: Utazik a család
Northfoto

 Bár nagyon szerettük volna, ennyire extrém utakkal az általunk megkérdezettek nem tudtak szolgálni, de úgy tűnt, itthon is egyre többen vállalnak hosszabb utakat egészen kicsi gyerekekkel, vagy éppen nagymamával-nagypapával együtt. "Tavaly nyáron Horvátországban béreltünk ki egy tengerparti házat a szüleimmel és az anyósomékkal. Összesen nyolcan voltunk: két gyerek, két szülő, négy nagyszülő. Mindenkinek jutott saját hálószoba, a nagy teraszon pedig össze lehetett gyűlni az étkezésekhez. Nekünk nagyon
kényelmes volt, mert mindig meg lehetett kérni valakit, hogy figyeljen a gyerekekre, tudtunk strandolni, várost nézni. A szállás is olcsóbb volt így, mintha három külön apartmant béreltünk volna, és sokkal több helyünk volt" – meséli Bori.

Már a bécsi reptéren bepánikoltunk, pedig Ausztráliába mentünk

Ildikóék igencsak extrém távolságra, Ausztráliába repültek egy négyéves és egy kilenc hónapos gyerkőccel. Ők is nyaralni indultak, igaz, a család másik része a végállomáson várta őket. Több átszállással és hosszú várakozásokkal tűzdelt repülőútjuk érdekes lehet minden családos utazó számára, például, hogy a gyerekek sokszor jobban bírják a strapát, mint a folyamatosan aggódó felnőttek.

"Mi folyamatos kétségek között, de eldöntöttük, hogy elutazunk Ausztráliába a bátyámékhoz, akiket már több, mint 3 éve nem ölelgettünk meg. Az utazás mellett szólt az is, hogy a kicsinek nem kellett még, csak jelképes összegért jegyet váltanunk, ami 2 éves kor után újabb horror összeg lett volna. Nem mondom, már a bécsi reptéren bepánikoltunk, pedig még szinte el sem kezdtük az utazásunkat, de ott már nem volt mit tenni. Nehéz Bécsben elmagyarázni, hogy konkrétan 25 óra múlva fogunk megérkezni, és addig még mi minden fog történni. A kicsi pedig 9 hónaposan csak sodródott az eseményekkel.

A gépen nagyon figyelmesek voltak a gyerekekkel, bár a kicsinek kértünk javaslatra babakosarat, amibe már csak úgy fért bele, hogy gyakorlatilag belehajtogattuk. Mire végre elaludt rajtam, és beraktam óvatosan, addigra jött a stewardess, hogy felvillant az öv lámpája, vegyem ki a helyéről. Egyébként ezt a kosarat másfél éves korig javasolják, nem értem miért. A nagyfiam sokáig kifejezetten jól bírta, de olyan 20 óra elteltével nagyon megelégelte az utazást, és a mellette ülő hölgyet, aki próbálta szórakoztatni őt, egyszerűen megharapta. Próbáltam mentegetőzni, hogy egy napja úton vagyunk, szerencsére a hölgy nagyon kedves volt, ő is egy pici babával utazott.

Hazafelé Dubajban 3 órás késés után, még 3 és fél órát ültünk a kifutópályán, na az még egy nagy élmény volt. Meglepően sok gyerek volt a gépen, így kisvártatva vidámparkká változott a fedélzet, de legalább gyorsabban telt az idő. A pilóta kijött az utasok közé, a gyerekek ki-be mászkálhattak a pilótafülkébe a stewardessekkel, és egy idő után hatalmas tálcákon hozták nekik a business utasoknak szánt pralinéket. Összességében azt gondolom, hogy a gyerekeink hősök voltak, ahhoz képest, hogy milyen picik, és milyen útnak voltak kitéve. Sokkal jobban tudnak alkalmazkodni a helyzetekhez, mint a felnőttek" – fejezi be történetét Ildi.

Disneyland és kishajózás - családi nyaralás Párizsban

"Két éve a szüleimmel, a férjemmel és két kislányunkkal Párizsban nyaraltunk. Az út előtt kicsit tartottam attól, hogy a végére besokalunk egymástól, de szerencsére remekül sikerült az egész. Repülővel mentünk, de szerencsére ez nem az a távolság, amit ne bírna ki egy helyben két kisiskolás és négy felnőtt. Egy barátságos panzióban laktunk, szüleim egy kétágyas, mi egy négyágyas családi szobában – utólag azt mondom, talán ez is hozzájárult, hogy nem veszekedtünk, volt lehetőség külön is lenni, amikor már sok volt együtt. Mi a férjemmel nem vagyunk nagy vidámpark-fanok, a nagyszülők viszont boldogan vitték el egész napra az unokákat a Disneylandbe, amíg mi a Louvre termeit jártuk. De volt bőven közös program is: a szédítő kilátást az Eiffel-toronyból mindenki élvezte, és a Luxembourg-kertben a kishajózás is tuti családi program volt!" – meséli Saci.

Családosoknak kihagyhatatlan program a Luxembourg-kert Párizsban
Galéria: Utazik a család
Bencze Csilla / Travelo

 Van azonban az a gyerekmennyiség, amely fölött már nem szívesen indul neki az ember a nagyvilágnak. "A férjemmel kettesben nagy utazók voltunk, négyesben még repülgettünk, de ötösben már kevésbé, azaz inkább autóval utazgatunk, ennyi igényt már nagyon nehéz egyeztetni. Persze utazásaink jellege is erősen megváltozott: múzeum sztornó, strand és gyerekprogramok mindenek felett. Persze imádok velük utazgatni, csak több szervezést igényel" – mondja Györgyi. Lehet, hogy a múzeumozáshoz nekik is magukkal kéne vinni még egy pár felnőtt családtagot?

Tippek családi nyaraláshoz
Ha sokan vagyunk, és spórolni szeretnénk a szálláson, béreljünk apartmant hotelszobák helyett.
Ha mindenképp szállodában szeretnénk lakni, és ellátásra is van igényünk, érdemes all inclusive, de minimum svédasztalos ellátást biztosító helyre foglalni, hogy ne legyen gond a választékkal.
Válasszunk olyan célpontot, ahol mindenki talál magának érdekes időtöltést. Ha valaki végig unatkozik, a konfliktus garantált.
Ha nagyon kicsik a gyerekek, inkább egyezzünk meg közelebbi, autóval elérhető célpontban, mint hogy a család már a húszórás repülőúton összevesszen a bőgő bébi fölött.
Merjünk egy kis időt külön tölteni! Tervezzünk olyan programokat is, amin nem mindenki vesz részt, hogy ne menjünk egymás agyára.
Derítsük fel a játszótereket a szállás, vagy a tervezett városnéző útvonal mentén, ha a gyerekek unatkozni kezdenek.
Beszéljük meg előre, nagyjából ki mikor vigyáz a gyerekekre, nehogy a nagyszülők azt érezzék, csak bébicsőszködni vittük őket magunkkal.
Állapodjunk meg már a szervezéskor, ki mely költséget állja, nehogy a pénzügyek rontsák el az együtt töltött időt.
Ezek is érdekelhetnek