Cseresznyefalva, Nárciszvölgy, Rózsakert

A Jeli arborétumban rhododendronok, a holland Keukenhofban tulipánok, Kárpátalján nárciszok, Japánban cseresznyefák, Budatétényben rózsák százai közt andaloghatunk. Top5 tavaszi virágleső hely a Travelo szerint.

Bár a tavasz egyelőre csak gyenge kísérleteket tesz a hatalom átvételére, lassan azért már közeleg a színpompás arborétumok és üde parkok szezonja. Mivel mi már nagyon szívesen gyönyörködnénk a nyíló virágok tucatjaiban, összegyűjtöttük, hova és mikor érdemes elutaznunk tavaszi viráglesési célzattal.

Jeli Arborétum – Havasszépe

A Jeli Arborétumot 1922-ben kezdte el kialakítani gróf Ambrózy-Migazzi István. A Vasi-Hegyháton, Kám település mellett található kert májusban és júniusban virágruhába öltözik. Nem is akármilyenbe: tömegesen virít itt változatos színekben a rhododendron, vagyis a havasszépe. Az arborétum április elsejétől várja a látogatókat, ekkor azonban még csak hétvégente tartanak nyitva. A nagyüzem májusban kezdődik, és június végéig tart: ekkor minden nap 8-17 óráig várják a látogatókat. Ezt követően még szeptember 30-ig nyitva van a park, de amikor elvirágzik a temérdek havasszépe, már csak hétvégente lehet körülnézni itt.

Jeli arborétumGaléria: Tavaszi virágles(Fotó: Szabalaca67 / Indafotó)

Legegyszerűbben gépkocsival lehet megközelíteni a Jeli Arborétumot, a 8-as főútról Kámnál a táblával jelzett helyen és irányba kell letérni a 3,6 kilométeres szilárd burkolatú útra. Parkolni egy egész nap árnyékos, ám nem őrzött helyen lehet. A kert egyébként a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelése alá tartozik, a belépőjegyekről is az ő weboldalukon tájékozódhatunk. Egyelőre csak a tavalyi árak vannak fenn, de valószínűleg hasonlók lesznek idén is a belépődíjak. Eszerint a felnőtteknek 1000, gyerekeknek 500 forintot kell fizetni a belépésért, családoknak 2000 forintba kerül a jegy, és ők egy tájékoztató füzetet is kapnak ajándékba. A füzetet más is megvásárolhatja, 200 forintba kerül.

Keukenhof, Hollandia - Tulipán

Imádja a tulipánokat, és bárhová elutazna csak azért, hogy virágok milliói között sétálgathasson? Irány az egyik legklasszikusabb holland látványosság, a Keukenhof színpompás, 32 hektáron elterülő kertje, ahol hétmillió tulipán virít. A kert március 21-től május 20-ig tart nyitva, minden nap 8-19.30-ig.

KeukenhofGaléria: Tavaszi virágles(Fotó: Wessel/sunshine / Northfoto)

Amszterdamban a Leidsepleinen vagy a Museumpleinen a 197-es számú buszra kell felszállni a Schiphol Airport irányába. A reptéren pedig az 58-as számú, Keukenhofba tartó busszal kell utazni 35 percet. Hogy ne kelljen a jegyekkel bajlódni, a Leidsepleinen, vagy online  kombinált jegyet válthatunk a két buszra, amiben a kert belépője is benne van, 27,50 eurós áron. A sima belépőjegy felnőtteknek 15 euróba, gyerekeknek 7,50 euróba kerül.

Nárciszok völgye, Kárpátalja - Nárcisz

Ukrajna kárpátaljai területén, Huszttól keletre, a Kiresi tisztáson különleges természetvédelmi terület található. Ez a Nárciszok völgye. A több mint 250 hektáros területen szabályos nárciszmező virít. „Kutatók állítása szerint a növények a völgyben a jégkorszak idején jelentek meg, amikor a környező hegyekből jelentős sártömeg ömlött a völgybe, magával hozva a hegyvidéki élővilág gyökereit" – írja a Kárpátaljaturizmus.info.

Nárciszok völgyeGaléria: Tavaszi virágles(Fotó: Denyss / Wikimedia Commons)

A növények május elején virágoznak, a völgy május 1-25. között látogatható, 8-20 óriág. A Kiresi tisztást a Husztot elkerülő, Ökörmezőre vezető út mellett, Kőrösös települést elhagyva találjuk.

Szakura no Szato, Japán - Cseresznyefa

Japánban a virágnézés nem csupán kellemes időtöltés, hanem egyenesen ünnep. A cseresznyefák virágzásakor virágnéző ünnepségeket, hanamikat tartanak, piknikeznek, éjszakára papírlámpásokat függesztenek ki a parkokban. Akinek olyan szerencséje van, hogy pont abban a rövid időszakban tartózkodik Japánban, hogy láthatja a virágzást, mindenképpen látogasson el egy parkba!

Cseresznyevirágzás TokióbanGaléria: Tavaszi virágles(Fotó: Sun Wei / Northfoto)

A pasztellrózsaszín, illatozó cseresznyevirágokat ugyanis alig néhány napig lehet megtekinteni, ezért „a Japán Meteorológiai Intézet ebben az időszakban előrejelzéseket készít, hogy délről északra haladva melyik zónában hány százalékban virult már ki a cseresznyevirág. Japán legnagyobb cseresznyevirág-néző helye a Mjógi-hegy lábánál levő Szakura no Szato – Cseresznyefalva –, ahol több mint ötezer cseresznyefa található" – írja a Wikipedia vonatkozó szócikke. De népszerű virágnéző hely a tokiói Sindzsuku Gjoen Park is. Idén Tokióban március 23-ára prognosztizálják az első virágokat, de Szapporóban csak május 4-ére, a teljes virágpompát pedig néhány nappal későbbre.

Budatétényi Rózsakert – Rózsa

Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. rózsagyűjteménye Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi út és a Park utca közötti területen található. Elsősorban rózsanemesítés folyik itt, de génbank is van. A két és fél hektáros területen 1200 féle rózsát lehet megcsodálni, és mivel a kert egy kutatási központ, minden növény fel van címkézve.

RózsakertGaléria: Tavaszi virágles(Fotó: Marius Mossienko / Northfoto)

Tájékozódhatunk a fajta nevéről, a rózsa típusáról, a nemesítő nevéről és a nemesítés évéről is. Így aki mélyebben érdeklődik a rózsák iránt, és nem csupán gyönyörködni szeret bennük, annak is telitalálat a budatétényi rózsakert.

A rózsa fővirágzása a kertben május vége-június elejére esik. Ezen a két – jó esetben három – héten érdemes megtekinteni a rózsakertet. Ebben az időszakban jó eséllyel egyéb rendezvényeket is tartanak itt: borászati fesztivállal, gyerekprogrammal szoktak készülni. A kert azonban egész nyáron látogató, előzetes kérésre szakvezetés is igényelhető. További részletekről a info@resinfru.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek