Álrendőrök, fröccsenő mustár és taxishiénák

A leggyakoribb turistaátverések – első rész. Lehúzós reptéri taxisok, álrendőrök, szemfüles zsebesek... A világ minden pontján találni kifejezetten a turisták átverésére, meglopására szakosodott bűnözőket, az általuk alkalmazott módszerek pedig kísértetiesen hasonlítanak egymásra.

A Lonely Planet összegyűjtötte a tíz, szerintük legjellemzőbb turistaátverést, mi pedig itt a Travelónál kiegészítettük pár szintén jellegzetes lopással, aminek szem és/vagy fültanúi voltunk az évek során – ezekről a második részben lesz szó. Persze senkit nem akarunk feleslegesen megijeszteni, vagy elvenni az utazási kedvét. De jó tudni, mire érdemes odafigyelni, hogy az út öröm legyen, nem pedig a helyi rendőrőrs és konzulátus működésének beható megismerése.

Álrendőrök

Az, hogy igazoltatnak, ellenőrzik a vízumunkat vagy az útlevelünket, bármikor előfordulhat egy külföldi tartózkodás során. Még az is lehet, hogy találnak valami hibát az iratainkban a rend őrei. Ha ekkor azonban az egyetlen megoldásként a helyben, készpénzzel történő fizetést ajánlják fel, elkezdhetünk gyanakodni, hogy álrendőrökkel állunk szemben – írja a Lonely Planet. (Esetleg csúnyán korrupt igaziakkal, de a végeredmény szempontjából ugyanaz – tesszük hozzá.) Ha ilyenkor megőrizzük a hidegvérünket, és közöljük, hogy helyben fizetni ugyan nem fogunk, de szívesen elkísérjük őket a rendőrőrsre, hogy tisztázzuk a felmerülő problémát, az álrendőrök visszavonulót fújnak és tovább állnak.

Óvakodjon az álrendőröktől!
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: Northfoto

Álrendőröket sajnos itthon is bőven találni, kolléganőnk szabályosan parkoló lengyel rokonait álrendőrök büntették meg az Akácfa utcában, a brit nagykövetség pedig arra hívta fel a Budapestre utazók figyelmét, hogy "az álrendőrök megtévesztésig hasonlítanak az igaziakra, ahogy a nagykövetség írja, igazoltatják a turistákat és előállítással fenyegetőznek."

Kamu ékszer- és szőnyegárusok

Nemcsak álrendőrökkel, de álárusokkal is találkozhatunk, főként egzotikus piacok utcáin, ékszer vagy szőnyegboltok bejáratánál. Az üzlet felé igyekezve egy lelkes taxis vagy riksás toppan elénk, és olyan visszautasíthatatlan árat mond az általunk vásárolni kívánt termékre, hogy alig hisszük el, hogy jól hallottuk. Ha túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, valószínűleg nem is az – figyelmeztet a Lonely Planet. Ha józan fejjel belegondolunk, a filléres ékszer valószínűleg nem is eredeti, a szőnyeget pedig lehet, hogy soha nem postázzák, csak a pénzünket veszik el. Válasszuk a legális kereskedőket, ők garantáltan nem viselkednek így – javasolja a cikk.

Vásároljon megbízható helyen!
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: Xinhua / Eyevine / Northfoto

Bár, ha az ember tisztában van a felé nyújtott termék valódi értékével, szerintünk nincs gond azzal, ha egy bazárban, a portékáikat az utcán kínálgató árusoktól vásárolunk szuvenírt. Ha valaki azt gondolja, hogy a Tanger óvárosának egyik sikátorában száz euróról ötre lealkudott karperec valóban ezüst lehet, tényleg átverés áldozata lesz. De ha nem kifejezetten drágakövekre és nemesfémekre utazunk, hanem egy csinos bizsuként és kellemes emlékeket ébresztő szuvenírként tekintünk a szerzeményre, már más a helyzet.

Lehúzós taxisok

A műfaj királyai a repülőtéri taxishiénák, de a világ bármely városában összefuthatunk a taxisok trükkjeivel. Nevetségesen magas árak, ok nélkül felszámolt extrák, a taxióra pörgetése, kerülőutak, "véletlenül" rosszul visszaadott visszajáró, és még sorolhatnánk. (A jellegzetes taxis trükkökről az Urbanista blog remek posztjában olvashat tovább. ) A Lonely Planet azt javasolja olvasóinak, hogy elutazás előtt tájékozódjanak a megbízható, hivatalos taxitársaságokról, csak az ő autóikba üljenek be, és lehetőség szerint állapodjanak meg előre a végösszegről.

Nézzen utána a megbízható taxitársaságoknak utazás előtt
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: Mark H. Milstein / Northfoto

Emellett például a brit nagykövetség azt tanácsolja, hogy Budapesten a külföldi turisták ne kérjenek szórakozási tanácsokat a taxisoktól és ne hagyják magukat rábeszélni szórakozóhelyek meglátogatására. A nagykövetség szerint a százezres kamuszámlákat külföldieken behajtani próbáló, zsaroló módszerekkel dolgozó szórakozóhelyek jó kapcsolatot ápolnak egyes taxisokkal, akik jutalék fejében ajánlják a helyeket a szórakozni vágyó turistáknak.

Termékbemutatók és kaparós sorsjegyek

Bár nehezen hisszük el, hogy turisták tömegeit érintené ez a típusú átverés, a Lonely Planet szerint mégis gyakran előfordul, hogy a naiv utazó kezébe kaparós sorsjegyet nyomnak, majd a nyeremény átvételének helyszínén emberünk egy hosszadalmas termékbemutatón találja magát. A beígért készpénz, póló vagy más kacat pedig természetesen sehol, csak egy terem tele más átvert turistákkal, akiknek szintén végig kell hallgatnia egy hosszadalmas előadást, például az extra kedvezményes áron bérbe vehető, vagy megvásárolható helyi apartmanokról. Ez az átverés, bár pénzveszteséggel nem jár, a drága időnket pihenés vagy városnézés helyett feleslegesen pazarolják.

"Ez zárva van, de tudunk jobbat!"

Számos országban előfordulhat, hogy a taxisofőrünk, vagy bárki, akitől érdeklődünk egy adott látnivalóról, hotelről, étteremről vagy boltról, azt állítja, hogy biztosan tudja, hogy az adott hely zárva van. Ellenben ő tud egy sokkal jobbat – ahol persze fel is veszi egyből a neki járó jutalékot, hogy néhány gyanútlan turistát oda terelt pénzt költeni. Thaiföldön, Bangkokban például a Grand Palace környékén esik meg gyakran, hogy a látnivaló helyett ékszerboltba, szabászatba vagy szőnyegárushoz akarják vinni a turistákat. A legjobb, amit tehetünk, ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a "jóakarókat" és folytatjuk utunkat az eredeti célunk felé.

Becsapós robogóbérlés

A vakáció megkoronázása lehet, ha Vespán járjuk be az olasz vidéket, vagy éppen jetskizni indulunk egy egzotikus sziget környékén. Az álom azonban könnyen rémálomba fordulhat, ha véletlenül kárt teszünk a járgányban, és a gatyánkat is kifizettetik a javításért cserébe. Ez főként akkor dühítő, ha mondjuk csak egy karcolás esett a járművön - és egészen még abban sem vagyunk biztosak, hogy mi okoztuk az adott sérülést. A Lonely Planet cikke és a Bangkok Scams nevű, thaiföldi turistaátverésekről szóló oldal egyöntetű véleménye szerint nagy valószínűséggel előttünk már turisták tucatjai kifizették ugyanannak a kárnak a javítási költségeit, és még ki is fogják páran.

Motort vagy autót bérel? Legyen résen, nehogy trükközzenek önnel!
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: I20 / Northfoto

Mindkét oldal azt tanácsolja, hogy béreljünk akár motort, jet skit vagy autót, dokumentáljuk részletesen azok állapotát, készítsünk fotókat róluk, lehetőleg úgy, hogy a tulaj is szerepeljen a képeken. Így ha károkozással vádolnak, kezünkben lesz a bizonyíték. A Lonely Planet arra is felhívja a figyelmet, hogy hotelekkel vagy vendégházakkal kapcsolatban álló helyekről nem érdemes bérelni, ott gyakoribbak ezek a visszaélések.

Az ellopott motor

Robogóbérléskor érdemes arra az átverésre is odafigyelni, hogy előfordulhat, hogy akitől bérbe vettük a járművet, egy pótkulccsal egyszerűen ellopja tőlünk, miközben mi valahol máshol nézelődünk. Mivel a bérléshez szükséges szerződést aláírtuk, és letétként az útlevelünk is náluk van, azt követelik, fizessük vissza az "ellopott" motor árát. Ezt az átverést úgy előzhetjük meg, ha saját lakatot és kulcsot viszünk magunkkal, az útlevelünkről pedig másolatot készítünk, és mindig magunknál tartjuk azt.

Fröccsenő mustár

Váratlanul csattant a ruhánkon némi madárürülék, majd hirtelen egy kedves idegen azonnal le is törölte a koszt rólunk? Vagy egy étteremben mustárt fröccsentett ránk valaki, és egyből segített is az egészet gondosan eltávolítani? Nagy valószínűséggel nem a helyi készségesség és vendégszeretet mintapéldáival találkoztunk, hanem éppen megszabadítottak minket értékeinktől – írja a Lonely Planet. Persze nem kell minden segítő szándékú idegenről rosszat feltételeznünk, de ilyen helyzetekben nem árt odafigyelni az értékeinkre.

Ezt jobb, ha mi magunk töröljük le
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: Northfoto

Átverés a bárban

Találkozott egy kedves helyi lánnyal, aki magával hívta egy állítólag remek bárba? Eddig még akár egy szuper nyaralós love story kezdete is lehet. Ám a bárban a további ismerkedés és tánc helyett a lány ismerősei várják, akiket a megismerkedés örömére meg is hív egy italra... Az este végén pedig akkora összegről kap számlát a kezébe, hogy elsőre azt hiszi, nem lát jól. Ilyen sajnos gyakran előfordul a Budapestre látogató turistákkal is, de legyünk résen, máshol sem jobb a helyzet. Tájékozódjunk előre a kétes hírű szórakozóhelyekről, és ha idegenekkel iszunk, legalább olyan helyen tegyük, ahol biztosak vagyunk benne, hogy annyit fizetünk, amennyit fogyasztottunk.

Csak óvatosan a külföldi, ismeretlen bárokban, nehogy százezres számla legyen a buli vége
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: Monkey Business Images / Northfoto

"Eltévesztett" hotelek

Szerencsére mi még nem találkoztunk ilyesmivel sem, de a Lonely Planet szerint gyakori, hogy népszerű hotelek nevét, vagy ahhoz nagyon hasonlót írnak ki véletlenül sem azonos kategóriájú szálláshelyekre, hogy tőrbe csalják a gyanútlan – és kevésbé tájékozott – turistákat. Az ember taxit hív, bemondja a hotel nevét, és már viszik is, csak éppen nem oda, ahová ő szerette volna. Mivel általában sok készpénz van az utasnál, a hotelben egyből kifizettetik a szállás díját, illetve különböző fakultatív kirándulásokra is igyekeznek rábeszélni, majd csak ezek után mutatják meg neki a szobáját.

Nem úgy néz ki mint a Hilton? Valószínűleg nem is az!
Galéria: Átverések az utazáson
Fotó: David I. Gross / Northfoto

Ha gyanús az alkalmazottak viselkedése, és a hotel egyáltalán nem hasonlít a lefoglalt szálláshelyre, fogjunk gyanút, hogy esetleg nem is ott járunk, ahol kéne. Az ilyen esetek elkerülése végett mindig ellenőrizzük a hotel pontos nevét és címét, és ne kössük minden idegen orrára, hogy éppen hova igyekszünk. Előfordulhat ugyanis, hogy aki egy átlagos, segítőkész helyinek tűnt a reptérről a városközpontba tartó buszon, igazából a taxishiénák embere, aki már azelőtt leszervezte telefonon az utunkat a kamuhotelbe, hogy megmondtuk volna a sofőrnek, hogy hová tartunk.

A következő részben a Travelo csapata szerint legjellemzőbb vagy legérdekesebb átverési típusokkal folytatjuk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek