Beszállókártyának is jó az okostelefon

Van olyan légitársaság, ahol örökre elfelejthetjük a papír alapú ügyintézést - elég, ha online becsekkolunk, és a beszállókártyánkat letöltjük a telefonunkra. Más cégek itt még nem tartanak, de alkalmazást vagy mobilnézetű weboldalt már sokan kínálnak.

A Wizz Air hétfő délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be új telefonos alkalmazását, amelynek segítségével az iPhone tulajdonosok repjegyet tudnak foglalni telefonjukról. Ennek apropóján körülnéztünk, hogy a különböző légitársaságok milyen alkalmazásokat, mobilos lehetőségeket kínálnak utasaiknak, és mennyiben könnyítik meg ezekkel az utazók életét. Gyűjtésünk bár a teljesség igénye nélkül készült, arra ügyeltünk, hogy Budapestről induló járatokkal is rendelkező hagyományos légitársaságok telefonos alkalmazásait éppúgy megvizsgáljuk, mint a fapadosokét. Van, aki tényleg csak a minimális szolgáltatást nyújtja, miszerint megvehetjük a repjegyünket a telefonunkon is, de van több olyan társaság, ahol a becsekkolás is mobilon történik, a beszállókártyát pedig elég a kijelzőnkön megmutatni a reptér alkalmazottainak.

Beszállókártya nyomtatás nélkül

Az már megszokott, hogy a légitársaságoknál nem csak a reptéren tudunk becsekkolni a járatunkra, de előre, az interneten is elvégezhetjük a bejelentkezési procedúrát, és a beszállókártyánkat is magunk nyomtathatjuk ki. Van, ahol ez az opció csak a mi kényelmünket szolgálja, hogy ne kelljen a reptéren feleslegesen sorban állnunk. De van, ahol keményen megfizettetik, ha a reptéren akarunk becsekkolni az online megoldás helyett – ez leginkább a fapadosok üzleti gyakorlatára jellemző. Manapság egyre több légitársaság törekszik arra, hogy az online check-in ennél is többet jelensen. Így egyre több cégnél van arra lehetőség, hogy a gépre mobilról jelentkezzünk be, és a beszállókártyánkat is letölthetjük elektronikus formában. Ez főleg akkor jön jól, ha nincsen otthon nyomtatónk, vagy ha külföldön csekkolnánk be, és nincs kedvünk nyomtatóval ellátott internet cafékat hajkurászni idegenben.

Bárhol, bármikor becsekkolhatunk a járatunkra
Galéria: Okostelefon mint beszállókátya
Fotó: . / Northfoto

Van, ahol a légitársaság weboldalának mobilnézetén élhetünk a papírmentes check-in lehetőségével, de sok társaság fejleszttetett magának saját mobilos alkalmazást, amit Androidra a Google Play-ből, iOS-ra pedig az App Store-ból tudunk letölteni. Az e-beszállókártya egy olyan QR-kód, ami tartalmazza az utas nevét és járatának információit. A biztonsági ellenőrzésnél és a beszállókapuknál is ezt a kódot olvassák le a telefonunkról vagy táblagépünkről, és persze a személyinket vagy útlevelünket is meg kell mutatnunk. Magától értetődőnek tűnik, mégis jó, ha észben tartjuk: ne lemerülő akkumulátorú kütyüvel vágjunk neki a papírmentes check-in folyamatának. Ha ugyanis lemerül a telefonunk, hiába vagyunk online becsekkolva, beszállókártya híján visszairányítanak a check-in pulthoz, ahol jobb esetben csak sorba kell állnunk, rosszabb esetben még fizetnünk is kell a beszállókártya kinyomtatásáért.

Gyors áttekintésünk alapján úgy tűnik, a Budapestről induló fapadosok többsége rendelkezik saját mobilalkalmazással, ezek tudása azonban nagyon eltérő. Van, amelyikkel csak jegyet és extra szolgáltatásokat tudunk vásárolni, vagy a járatinformációkról tájékozódhatunk, de van, ahol már elvégezhetjük a bejelentkezést is, és e-beszállókártyát is tudunk generálni. A Wizz Air a mai napon jelentette be iPhone appját, de az Air Berlin, az Aer Lingus, az easyJet, a Germanwings, a Transavia.com, a Ryanair és a Norwegian is rendelkezik saját mobilos alkalmazással, vagy mobilról elérhető weboldallal.

Wizz Air app: egyelőre inkább szép, mint hasznos

Az App Store-ból letölthető Wizz Air alkalmazásnak bár tetszetős a dizájnja, és letisztult a kezelési felülete, így tényleg egyszerűen vásárolhatunk vele repjegyeket, rendelkezik néhány szépséghibával. Egyelőre csak iPhone-ra tölthető le – a Wizz Air ezt azzal magyarázza, hogy a weboldalukat mobilról böngészők 60 százaléka iPhone-t használ –, az androidos verzióra májusig kell várnia a felhasználóknak. És bár a légitársaság tervei közt szerepel, hogy az alkalmazást egy olyan teljes értékű platformmá fejlesztik egyszer, melyen mindent el lehet intézni a jegyfoglalástól a beszállókártya generálásáig, jelenleg még nem tartunk itt.

A menetrend és a korábbi foglalások áttekintése mellett egyelőre csak repjegyet tudunk vásárolni vele, illetve plusz szolgáltatásokat lehet a foglaláshoz adni, úgyis, mint további poggyászok, elsőbbségi beszállás, vagy extra lábtér. Jó hír azonban, hogy a Wizz Air tájékoztatása szerint a mobil check-in márciusban érkezik, és amennyiben sikerül a partner repterekkel megállapodni, a jegynyomtatást is ki fogják tudni váltani az alkalmazással.

A Wizz Air iPhone alkalmazása: muszáj, hogy klubtagok legyünk
Galéria: Okostelefon mint beszállókátya
Fotó: apple.com/itunes

Ami viszont már kevésbé jó hír, hogy az alkalmazással csak a Wizz Discount Club tagjai tudnak jegyet foglalni (és a későbbiekben becsekkolni). Ennek éves díja 8900 forint, és a második utazástól személyenként 2990 forint értékű kedvezményt ad minden általunk vásárolt repjegy árából. A kedvezményes jegyvásárlás persze nem hangzik rosszul, de aki évente egyszer repül, viszont kényelmesen, mobilról venné meg azt az egyetlen jegyet, azt nem gondolnánk, hogy túlzottan vigasztalja, hogy a következő alkalommal már olcsóbban repülhetne. Így bár maga a Wizz Air alkalmazás ingyenesen letölthető, a használatáért mégis fizetnünk kell.

A nagy rivális Ryanair egyébként már magáért az alkalmazásért is pénzt kér – a Google Playben jelenleg 875 forintba kerül – a tudása pedig szintén igen gyér: repjegyet foglalni, híreket olvasni és menetrendet nézegetni lehet vele. Aki próbálta, azt ajánlja, inkább használjuk a Ryanair weboldalának mobilnézetét, az legalább ingyen van, rondának pedig ugyanolyan ronda mint az alkalmazás. Az easyJet appja legalább szép és ingyenes, iPhonera és Androidra egyaránt letölthető, többet viszont ez sem tud, mint a Wizz vagy a Ryanair alkalmazása.

Sok fapadosnál már elérhető a mobil check-in

Az Air Berlin oldala például mobilnézetben is elérhető, és ingyenes iPhone appot is kínálnak. Mindkettővel megnézhetjük a járatinformációkat, vehetünk repjegyet, és be is csekkolhatunk, illetve online beszállókártyát is tudunk vele igényelni. Egyébként a számítógépen történő, klasszikus online check-in esetén a kinyomtatható, pdf formátumú beszállókrátya mellé a QR-kódos változatot is elküldi a rendszer, így ha pc-n jelentkezünk be is letölthetjük a kódot a telefonunkra. Ugyanígy működik ez a Germanwingsnél: iPhone app, mobilnézet vagy online check-in használata esetén is tudunk mobilos beszállókártyát szerezni magunknak.

Beszállókártya a Norwegian mobilalkalmazásában
Galéria: Okostelefon mint beszállókátya
Fotó: play.google.com

Az ír Aer Lingusnak is van mobilos alkalmazása, ráadásul ők olyan jó fejek, hogy nem csak az androidos okostelefonok és iPhone-ok tulajdonosaira gondolnak: BlackBerryre, Windows7 Phone és Nokia Nseries típusú telefonokra is letölthető az alkalmazás. A szokásos funkciók mellett bejelentkezni és mobilos beszállókártyát generálni is tudunk vele. A Transavia.com és a Norwegian alkalmazásához is hozzá lehet jutni az App Store vagy a Google Play közreműködésével, és itt is tudunk online beszállókártyát gyártani magunknak.

A hagyományos társaságok a mobilnézetre esküsznek

A hagyományos légitársaságok körében úgy tűnik, inkább a mobilnézetből elérhető weboldalak a divatosak. A Brussels Airlines, a Lufthansa vagy éppen az Austrian Airlines is mobilnézetből tette elérhetővel az online becsekkolást, a helyfoglalást, az e-beszállókártya választásának lehetőségét, valamint a járatinformációkat.

Saját alkalmazása például a British Airways-nek, vagy a Qatar Airways-nek van. Előbbit iPhone-ra, BlackBerry-re, Androidra és Windows Phone-ra lehet letölteni, és a megszokott funkciók mellett természetesen a mobil check-in is elérhető, és az e-beszállókártya sem okoz neki gondot. A Qatar appjával bár becsekkolni be tudunk, de sajnos az e-beszállókártya Budapesten még nem, csak Barcelona, Berlin, Koppenhága, Doha, Frankfurt, London Heathrow, Kuala Lumpur, Manchester, München, Párizs és Stockholm repterein érhető el. Így ha a Qatar appját használjuk, ugyan e-mailben el tudja küldeni az alkalmazás a beszállókártyánkat, nyomtatóra továbbra is szükségünk lesz.

A Google és az Apple is gondol a mobillal ügyintézőkre

De nem csak a légitársaságok, hanem a Google és az Apple szakemberei is igyekeznek minél egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a repüléssel kapcsolatos adminisztrációt. A nemrégiben debütált, Jelly Bean típusú Androidot futtató eszközökre letölthető Google Now alkalmazás például magától generál nekünk e-beszállókártyát, amint online bejelentkeztünk a járatunkra. Sajnos egyelőre a Google nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mely légitársaságok, amelyeknek már létre tud hozni az alkalmazás ilyen járatinformációkat és személyes adatokat tartalmazó QR-kódot, mindenesetre az ötletet máris üdvözöljük.

Passbook: mindent rendszerez, beszállókártyától akciós kuponokig
Galéria: Okostelefon mint beszállókátya
Fotó: Apple.com

Az iPhoneon futó Passbook alkalmazás pedig praktikusan összegyűjti az utazási információinkat beszállókártyától az online vásárolt belépőkön át a mozi és színházjegyekig, hogy ne felejtsünk semmit otthon. Sőt, ha a bejelentkezést követően esetleg megváltozik a beszállókapu száma, a Passbook egyből értesíti tulajdonosát, hogy nehogy rossz terminálon várja a gép indulását.

Önök használták már beszállókártyának a telefonjukat?

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek