Budapest lett a legolcsóbb

Kevesebb mint ötvenezer forintból kijön egy kétszemélyes vacsora borral és koktélokkal, egy négycsillagos hotelszoba, no és a taxizás is Budapesten. Londonban ugyanez több mint 120 ezer forint lenne.

London a legdrágább, Budapest pedig a legolcsóbb európai város, derül ki az utazók értékeléseit közlő TripAdvisor weboldal felméréséből. A cég kutatása szerint Londonban egy négycsillagos szállodában eltöltött éjszaka, egy kétfogásos vacsora koktélokkal és egy üveg borral, valamint az oda-vissza taxizás két személynek összesen 330 angol fontba kerül. Ugyanez a program Budapesten mindössze 123 font lenne, a vietnami Hanoiban pedig alig 90 font.

The Cavendish Hotel, London
Galéria: Olcsó Budapest
Forrás: Travelo

A második legdrágább országnak Oslo bizonyult, ahol 320 fontba kerülne a romantikus este. Egy hasonló tavalyi felmérés még Párizst találta a világ legdrágább városának, ám idén a negyedik helyre esett vissza, Zürich mögé, New York pedig a hatodik helyen szerepel. Igen drága Stockholm is (5.) és Moszkva (7.) is.

A felmérésben a világ több mint húsz legnépszerűbb turistacélpontja szerepel: a tíz legdrágább város közül hét európai város lett, Hanoi, Bangkok, Kuala Lumpur és Dzsakarta pedig a legolcsóbb tíz között szerepel. A végeredményt leginkább a szállodai árak befolyásolták: Londonban az átlagos négy csillagos hotelszoba 230 fontba kerül, Bangkokban viszont csak 51 fontba.

Bangkok, Amari Atrium Hotel
Galéria: Olcsó Budapest
Forrás: Travelo

A hagyományosan drágának számító városokban, például Londonban, Párizsban és New Yorkban háromszor annyiba kerül egy vacsorázós-borozós este, mint a legolcsóbb városokban – nyilatkozta a TripAdvisor szóvivője, Emma Shaw. Mint mondta, a listából jól látszik, hogy számos ázsiai város, valamint bizonyos európai városok is, mint Varsó és Szófia, igen megfizethető, feltéve, hogy már ott van az ember. A felmérésben ugyanis nem szerepel az odajutás költsége.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek