Rómában a legrosszabb a reptéren aludni

Van, aki kényszerből alszik a reptéren, és vannak, akik sportot űznek belőle, hogy így csökkentsék az utazás költségeit. Akad olyan repülőtér, ahol a hideg földön kell aludni, de olyan is, ahol még be is takarják a szendergőket.

Az amszterdami Schiphol repülőtéren járva örömmel láttam, hogy a tranzit területén nem csak a szokásos várótermi padokon pihenhetnek meg az utazók. Kifejezetten kényelmesnek tűnő pihenőszékek sorakoztak, ahol a várakozók félig fekvő helyzetben relaxáltak, vagy pötyögtek a laptopjukon. A repterek többségén sajnos nem ez az általános, és aki több időt kényszerül ott tölteni egy járatkésés vagy kimaradás miatt, görnyedhet a kényelmetlen fémpadokon, vagy aludhat a földön, esetleg a csomagjaira dőlve.

Schiphol reptér, AmszterdamGaléria: Reptéren aludni(Fotó: Roel Dijkstra/sunshine / Northfoto)

Van azonban, aki kifejezetten sportot űz a reptéren alvásból, és gyűjti a Schipholhoz hasonló, alvásra alkalmas, illetve arra alkalmatlan reptereket. Hiszen az utazások során az egyik legnagyobb tétel a szállás, így komoly összegeket takaríthat meg, aki például a kora reggeli járatához már nem vesz ki szobát pár órára, hanem a reptéren alszik egyet.

Tippek reptéri nomádoknak

A Budgettravel.about.com számtalan spórolási tippel látja el olvasóit, ezúttal a reptéri szundítás művészetébe avatnak be. Azt azért gyorsan hozzáteszik, hogy a reptéren alvást mindenki szigorúan csak saját felelősségére gyakorolja. Mindenhol figyelembe kell venni, hogy mennyire biztonságos az adott hely, nem ütközik-e ottani törvényekbe a reptéren táborozni, és lesz-e valaki, aki fel fog ébreszteni, ha mély álomba zuhanunk, és ezért esetleg lekéssük a gépünket? Ezeket a kérdéseket mindig mérlegelni kell, mert a lakhatás költségei egyből alacsonynak tűnnek egy jogi procedúrával, vagy veszélyhelyzettel szembeállítva.

Aki mégis belevágna, annak egyrészt a repterek honlapjait javasolják áttekintésre. Az Airlinequality.com a reptér-honlapok mellett az utazók véleményét is tartalmazza az egyes légikikötőkről. (Egyébként ugyanitt annak is utánanézhetünk, hogyan vélekednek az egyes légitársaságok szolgáltatásairól a felhasználók.) Másrészt egy kanadai utazó, bizonyos Donna McSherry honlapját, a Sleepinginairports.net-et ajánlják. Az 1996 óta létező oldal tulajdonosa állítja, hogy bár elsőre kényelmetlennek és cikinek tűnhet a reptéren éjszakázni, manapság ez már nem csak a szegény hátizsákos turisták szokása.

Ezen a padon már egészen jól lehetne aludniGaléria: Reptéren aludni(Fotó: Caro / Jandke / Northfoto)

Bárki kerülhet olyan helyzetbe egy késés, járattörlés, hóvihar vagy kitörő vulkán miatt, hogy a reptéren kelljen töltenie az éjszakát. Vagy egyszerűen csak úgy sikerül átszálló jegyet váltania, hogy a két járat közötti órákat már nem tudja, vagy nem akarja hotelben tölteni, de azért szeretne pihenni is. Az oldalon a felhasználók több mint 7500 élménybeszámolója mellett azoknak a reptereknek a listáját is megtaláljuk, ahol kinyitható ágyakkal és párnákkal, takarókkal látják el az utasokat járatkésés esetén.

De van itt lista a világ reptereinek lounge kínálatáról is, ahová nem feltétlenül csak első osztályra, vagy business class-ra szóló jegyekkel lehet látogatni, hanem egy kis ráfizetéssel bárki számára megnyílnak az ajtók. Itt általában korlátlan étel- és italfogyasztás, wifi, kényelmes székek, gyakran zuhanyzók és alvásra alkalmas szobák vannak. Ezek mindegyike jól jöhet, ha a reptéren éjszakázunk. A fentiek mellett a reptéri hoteleket is összegyűjtötték a honlapon, biztos, ami biztos alapon.

Van reptér, ahol még be is takarnak, ha elalszunk

Sőt, nemrégiben kerültek fel az oldalra 2012 legjobb és legrosszabb repterei, az ottalvás szempontjából természetesen. Több mint tizennyolcezren töltötték ki a Sleepinginairports.net kérdőívét, így alakult ki a lista. Olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a kényelem, a tisztaság, az alkalmazottak viselkedése – segítenek-e például megfelelő pihenőhelyet találni, és adnak-e párnát és takarót, esetleg elhajtják az embert –, vagy az ingyen wifi, az éjjel-nappal nyitva tartó büfék, és hogy vannak-e zuhanyzók. Eszerint a világ legjobb reptere pihenési szempontból a szingapúri Changi lett. „Tizenkét órát aludtam egyhuzamban úgy, hogy fel sem tűnt, hogy a reptéren vagyok. Mikor felébredtem, azt vettem észre, hogy valaki betakart, míg aludtam" – írja az egyik felhasználó.

A szöuli Incheon lett a második, ahol a kényelmes, bőrhuzatú pihenőhelyek mellett szép kert, érdekes előadások, de még jégpálya is van, hogy ne unatkozzon, aki sok időt tölt a reptéren. A harmadik helyezett Hong Kong-i Nemzetközi Repülőtéren is hasonló a helyzet: kényelmes székek várják az utazókat, és még IMAX mozi is van. A világ repterei között a negyedik helyet kaparintotta meg a cikk elején általam is említett amszterdami Schiphol a szimpatikus pihenőszigeteivel (az európai repterek között pedig az első helyen végzett). Az ötödik a Kuala Lumpur-i nemzetközi reptér lett. Itt már nem olyan menő pihenőfotelek várják az utasokat, mint az első négy helyen, de a párnázott, egyenes padokért, amiket nem tesz kényelmetlenné egy-két fix kéztámasz, is nagyon hálásak a reptéri nomádok.

Nem véletlenül szavazták meg a legjobbnak - Changi reptér, SzingapúrGaléria: Reptéren aludni(Fotó: RabunWarna / Flickr, Creative commons Licence)

A Helsinkiben található Vantaa Reptér az ingyenes wifi és szintén a puha ülőalkalmatosságok miatt lett a hatodik. Hetedik a Vancouveri Nemzetközi Repülőtér nagy akváriumával és kényelmes padjaival. A nyolcadik helyezett München reptere tisztaságával, étkezési és vásárlási lehetőségeivel nyűgözte le az utazókat, a megfelelő mennyiségű pihenőhely mellett. Kilencedik a zürichi reptér lett: itt a kedves személyzetet emelték ki, és azt a figyelmességet, hogy reggel hatig nem használják a hangosbemondót, így mindenkinek van esélye egy kis alvásra. A tizedik helyezett torontói Pearson Reptéren pedig minden utas számára nyitott lounge üzemel.

Az olasz repterek nem alvásra lettek kitalálva

A legrosszabb reptereket régiók szerinti bontásban közölték, így mi az európaiakra koncentrálunk. Alvás szempontjából a legrosszabb a római Fiumicino lett, ahol a hideg fémszékeket mozdíthatatlan karfák választják el egymástól. Aludni maximum a földön lehetne, de az meg koszos. Második a párizsi Beauvais, amit a fapados társaságok használnak, és hát, olyan is. Éjszakára pedig bezár a raktárépületnek tűnő reptér, így az éjszakázás kizárt. Harmadik a frankfurti Hahn, ahol furcsa kis fehér műanyagülőkéken nyomoroghatnak az utasok, amúgy meg hideg is van. Negyedik London Luton, ahol szintén a hőmérsékletre, és a megfelelő ülések hiányára panaszkodtak az utasok. Javítani szerintük úgy lehetne a reptér szolgáltatásain, ha lerombolnák, és újjáépítenék az egészet.

Ötödik Milánó Bergamo, ami szintén egy fapados reptér, ahol még túl sok szék sincs, nem hogy alvásra megfelelő helyek. A hatodik helyezett pisai reptéren normális étkezési lehetőség sincs a beszámolók szerint, valaki pedig a beázó tetőre panaszkodott. Hetedik Milánó Malpensa, ahol nincs wifi, kevés a bolt és persze az ülőalkalmatosságoknak is híján vannak. Nyolcadik Berlin Tegel, ahol ugyan műanyagok a székek, de legalább karfák nem teszik lehetetlenné az alvást, igaz, elég gyűrötten ébred, aki itt tölti az éjszakát.

A karfás padokkal ellátott reptereken a földön lehet csak elfeküdniGaléria: Reptéren aludni(Fotó: David Mellis / Flickr, Creative commons Licence)

Kilencedik a párizsi Orly reptér, ahol nincs csomagmegőrző, az éttermek és boltok korán zárnak, a székeknek pedig mind karfája van, így aludni itt is csak a földön lehet. A tízedik legrosszabb a genfi reptér lett, ahol a padok fémből vannak, és itt is karfák választják el az egyes helyeket. Így lehetetlen pihenni, hacsak nem fekszik az ember a földre, de ott meg állítólag nagyon hideg van. Pozitívum viszont az ingyen wifi, és hogy vannak zuhanyzók is.

Nem muszáj a reptéren éjszakázni, ha a légitársaság hibázott

Bár a Budgettravel.about.com is nagyon hasznosnak találja a fenti oldalt, felhívja a figyelmet, hogy a körülmények gyorsan változhatnak a reptereken, így nem szabad készpénznek venni az élménybeszámolókat. Hozzáteszik azt is, hogy aki a légitársaság hibájából kényszerül várakozásra, annak nem kell a reptéren aludnia. Sok országban – így az Európai Unió tagállamaiban is – a légitársaságnak kötelező szállodai szobát biztosítania az utasoknak, ha csak másnap tudnak járatot indítani.

Ha túl sok értelme már nem lenne hotelbe menni, kérdezzünk rá, hogy étkezési utalványt adnak-e, vagy bírjuk rá a személyzetet, hogy legalább engedjenek be a VIP lounge-ba. Ezek ésszerű kérések lehetnek például egy hatórás várakozás esetén, amikor szobát kivenni már felesleges, a reptéri váróban viszont kényelmetlen lenne ennyi időt elütni. Sok reptéri alkalmazott elfelejti ezeket felajánlani, pedig a kérés jogos. De még ha adott esetben nem is lenne az, megkérdezni sohasem árt, hátha kényelmesebben várakozhatunk.

Önök aludtak már reptéren?

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek