Ez a székelyföldi vár 400 éves jubileumát ünnepli minden földi jóval

Talán nem mindenki tud róla, de a Csíksomlyói kegytemplom mellett a városnak van egy másik fontos műemlék épülete is, a Mikó-vár, mely április 26-án lesz 400 éves. A Csíki Székely Múzeum és a székelyföldi város önkormányzata nagy erőkkel arra készül, hogy sokrétű programsorozattal ünnepelje meg a kerek évfordulót, és az április 22-én kezdődő emlékév ideje alatt minden korosztálynak nyújtani tudjon a várhoz kötődő programot.

Forrás: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum / FB

Nyitott intézményként a várudvar már eddig is olyan kulturális rendezvények volt a helyszíne, mint a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál vagy a Csíkszeredai Régizene-fesztivál, de mostantól szombatonként mégtöbb program lesz a területen.

Szabó E. István történész-muzeológus, a programsorozat koordinátora jelezte, hogy lesznek bőrdíszműves- és múzeumpedagógiai foglalkozások, a várban pedig vonósnégyes-hangverseny és kerekasztal-beszélgetés. Szintén 22-én, szombaton a középkori fegyverekről és a székely határőrségről hallhatnak előadást az érdeklődők, este pedig a Szintaxis zenekar koncertezik. Vasárnap íjászbemutató lesz, a magyar hímzés történetéről mesél Kissné Portik Irén néprajzkutató, valamint a reneszánsz hímzéssel és erőlevessel ismerkedhetnek a résztvevők.

Forrás: Hektor894 / CC BY-SA 3.0
A Mikó-vár
A csíkszeredai Mikó-vár késő reneszánsz kori, szabályos alaprajzú ó-olaszbástyás várkastély. Építését 1623 tavaszán kezdték el, tíz évvel azután, hogy tulajdonosa, Hidvégi Mikó Ferenc (1585-1635) Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitánya lett.

A jubileum alkalmából felújítják a vártörténeti kiállítást, melyet 2024 januárjában nyitnak meg újra. Jövőre egy bronzmakettet is készítenek a vártérről. A tervek szerint októberben a Tündérkert filmsorozat stábjának néhány tagja is bemutatkozik Csíkszeredában. A Mikó 400 néven futó, folyamatosan bővülő programoksorozatról a Csíki Székely Múzeum honlapján tájékozódhatunk.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek