Hoztunk néhány tippet, hová viheted a gyerekedet vasárnap

Játszani is engedd, írja József Attila, és így a gyermeknap közeledtével egyre nagyobb hangsúlyt kap ez a mondat. Idén is változatos programok, rendezvények közül válogathatnak a hétvégén a gyermekeiket megörvendeztetni kívánó szülők, családok. Ezek közül mutatunk most néhányat. 

Ugye te is voltál gyerek? És emlékszel még arra a napra, amikor egy évben legalább egyszer, minden rólad szólt?  Bizony, a gyermeknapra gondolok, amikor ünneplőbe öltöztettek szüleid és elvittek egy vidámparkozásra, játszótérre, és minimum egy gombóc fagyit elnyalhattál. A pandémiáról egy kicsit megfeledkezve csudajó szabadtéri programokban lehet részük idén a gyerkőcöknek. Fogd és vidd magaddal őket ahová csak tudod, hadd szóljon ez a nap valóban róluk. Úgyis, olyan hamar felnőnek...

Önfeledt gyermeki mosoly.Forrás: Harmath Beáta

 Gyertek, nyitva lesznek a szertárkapuk!

– olvasni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook eseményében. És bizony nem csalás, nem ámítás, a „Nyitott szertárkapuk 2022" elnevezésű programukkal május 29-én, vasárnap 10 órától várják az érdeklődőket. A programkínálatban az ország valamennyi hivatásos tűzoltólaktanyája és őrse, a csatlakozó önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok, kiállítóhelyek, valamint a budapesti Tűzoltó Skanzen is részt vesz. A merészebb és a kevésbé bátor kicsiket is nyitott kapuk várják, hogy szirénázó szerkocsik, próbariasztások, és a bevetési védőruha felhúzása során mindenki átélhesse, milyen lehet tűzoltónak lenni. Figyelem! A kapuk délután négykor záródnak, addig mindenki keresse fel a hozzá legközelebbi laktanyát, különben újabb egy évet kell várnia erre a lehetőségre! – hívják fel a figyelmet a szervezők a közösségi oldalukon, ahol a részletekkel és az országos helyszínlistával is találkozhattok.   

Nyitott szertárkapuk 2022 - programsorozat.Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldala

Megy a gőzös...

Ha már a tűzoltóautóknál tartunk, sosem fog kimenni a divatból a vonatozás, és a különféle járművek, szolgálati autók kipróbálása a kicsik és a nagyobbak körében sem. Idén újra szeretettel várja a családokat a dm Gyereknap is a Vasúttörténeti Parkban, ahol május 28-án és 29-én minden a gyerekeké lesz majd.   

Magyar Vasúttörténeti Park, Nemzetközi Vasúti Járműparádé és Étkezőkocsi Találkozó, vonatForrás: MÁV

Interaktív programokkal, koncertekkel és bábelőadásokkal kedveskednek az aprónépnek, mközben közlekedésbiztonsági bemutatókban és edukációs játékokban lelhetik örömüket a nagyobbacskák. Az igazán fergeteges hangulatot Halász Judit,  Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint a Kalap Jakab Bábkoncert fokozza majd, míg a Rutkai Bori Banda, a Fabula Bábszínház, a Zabszalma és a NemAdomFel Együttes garantálják a színes programkavalkád maradéktalan sikerét! Bővebb információt a Vasúttörteneti Park oldalán találtok.

dm gyermeknap a Vasúttorténeti Parkban.Forrás: vasuttortenetipark.hu/

Gyerünk a vízpartra!  

Menjünk kicsit kijjebb és vigyük ki a gyerekeket a zöldbe. A Szentendrei-sziget festői kis települése, Szigetmonostor ad otthont a május utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő szigeti gyereknapnak. A programra május 28-án 14 és 19 óra között kerül sor a Szigetmonostor Faluházban, mely alkalomból minden gyerkőcnek izgalmas játékokkal készülnek a szervezők. A fergeteges programkínálat mellett egy szerencsekeréknek köszönhetően értékes nyereményeket is hazavihetnek majd a kicsik. 

Homokfagyi a szabadban.Forrás: Pixabay _Matthias Boeckel

Ízelítő a programkínálatból

  • Öko-játékos kalandpálya
  • Újrahasznos kézművesfoglalkozás
  • Arcfestés és csillámtetoválás
  • Bábos, öko-mesekuckó
  • Rajzverseny és közösségi festés
  • Nyereményjáték
  • Major Eszter és barátai koncert

A program az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő jóvoltából valósulhat meg. A rendezvényen közreműködik majd a Bábozd Zöldre Környezeti Nevelési Egyesület, valamint a Dunakanyari Család – és Gyermekjóléti Intézmény, a Művész Placc. További információkért keresd a Szigetmonostori faluház oldal eseményét a Facebookon. 

Túra gyereknap alkalmából.Forrás: Pixabay / MaBraS

Duna után jöjjön a Velencei-tó, irány Pákozd

Valamikor annyian jártak a közkedvelt Velencei-tó partjára, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni itt. Sokan a Balaton felé tartó útjukon végül a közelebbi tó mellett döntöttek, hiszen itt is megvolt minden, ami szem-szájnak ingere. Most újra felidézhetjük a nosztalgikus időket, ha május utolsó vasárnapján elutazunk a Velencei-tavi Gyermeknapi Ramazurira (10-16h között), melynek a Budapesttől 52 km-re található Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum szolgál otthonául.

Kíváncsi gyerekek a Pákozdi PagonybanForrás: pakozdipagony.vadex.hu

Az ingyenesen igénybe vehető egész napos gyermekprogramok között megtalálhatjátok a terep-gokart mellett az ugrálóvárat, ahol önfeledten kitombolhatják magukat a gyerekek, és kicsivel odébb, a közkedvelt lufihajtogatásra is lehetőségük adódik. Korunk vívmányaiként a fenntarthatósági gyermekjátékok is helyet kapnak a kínálatban, a kézműves foglalkozások, (agyagozás, fóliafestés, akvarellfestés, szövés, lyukkamera-készítés, textiltulipán-varrás) mellett. Élő csocsóval, hüllőbemutatóval és Sipos György preparátor játszóházával is találkozhattok a rendezvény alkalmából. Fagyival, nachossal, jégkásával és egyéb finomságokkal várják a gyermekeket a Ramazuri szervezői.

Belépők - fontos információk 

  • gyermek (18 éves korig): ingyenes
  • a felnőttek: 2.400 Ft (alap belépőjegy-áron érkezhetnek!)
  • a belépőjegyek vásárlásakor SZÉP-kártyát is elfogadnak!)                                                           

A színes programkavalkádon túl természetesen a Vadaspark attrakcióiról se feledkezzünk meg, ahol tanösvényen, kilátón és a gyönyörű állatokon túl, madárröpdékkel, vízivilág megfigyelőponttal, valamint egy kalandjátszótérrel is találkozhatnak a családok. A kutyabarát rendezvényre saját felelősségre, pórázon behozhatjátok a kedvenceteket is!

Bővebb információkért keresd az esemény közösségi oldalát.

Pákozdi RamazuriForrás: pakozdipagony.vadex.hu

  

Magyarországon 1906-ban tartotta meg első Gyereknapját az Országos Gyermekvédő Liga, és ezzel a II. világháborúig tartó évtizedes hagyományt teremtett. 1931 májusában elsősorban jótékonysági céllal került megrendezésre az első gyermekhét.A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi határozata alapján 1950-től május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Gyermeknapot.A cél akkoriban az elmaradott, háború sújtotta országok gyerekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt, ma már inkább az, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek